Danka Krisztina

 

 

A magyarországi egyházfinanszírozás

közelmúltja a hazai és a nemzetközi kritika tükrében

 

 

I.            Bevezetés. Az állam és az egyház kapcsolatának modelljei

 

Az eltérő történelmi változásoknak köszönhetően az európai államok nem rendelkeznek egységes szemlélettel és gyakorlattal az állam és az egyház viszonyának meghatározásában. Az Európai Unió Alkotmánya körüli viták során ebben a tekintetben három alapvető modell rajzolódott ki:

1.                       Keresztény állam -  az identitást meghatározó alapvető ideológia a kereszténység, minden más szemlélet ehhez képest másodlagos.

2.                       Szekularizált állam - uralkodó ideológia a humanizmus ill. ateizmus, a vallásos meggyőződések ez alá rendelődnek.

3.                       Szekuláris állam - a legfontosabb elv az állampolgárok egyenjogúsága, minden világszemlélet  (legyen az vallásos vagy vallás nélküli) egyrangú.

A Magyar Köztársaság Alkotmánya a 21. század valóságának leginkább megfelelő 3. modellt rögzíti,  s ezt a szemléletet képviseli az egyik legfontosabb, nemzetközi szinten is nagyra értékelt alaptörvényünk, az 1990. évi IV. A lelkiismereti és vallásszabadságról valamint az egyházakról szóló törvény.

A történelmi múltra hivatkozva azonban időről-időre kísérlet történik e status quo megváltoztatására, az idő kerekének visszaforgatására, és egyes világnézetek a többi felé helyezésére. A „privilégiumokat szavazatokért“ stratégiát alkalmazva bizonyos politikai  pártok és egyházak vezetői hajlandóságot mutatnak az alkotmányos elv semmibe vételére, annak szubjektivizálására.[1][1][1]

A kétharmados alaptörvény megváltoztatására irányuló kísérletek mellett ugyanezen erők  a parlamenti egyszerű többség által elfogadható törvények által is igyekeznek egyes felekezeteket gazdasági és egyéb előnyökhöz juttatni, másokat marginalizálni.[2][2][2]

 

 

 

II.         A 2001-es egyházfinanszírozási törvénymódosítás megszületésének előz-ményei és körülményei

 

1.                       A népszámlálás

 

2001. januárjában 15 vallási felekezet és civil szervezet, valamint 30 közéleti személyiség sajtóközlemény útján tiltakozott a népszámlálási kérdőív vallási hovatartozásra vonatkozó kérdése ellen, mert meggyőződésük szerint ez sérti az állam világnézeti semlegességének az elvét, és lehetőséget biztosít arra, hogy a mindenkori kormányzat az adatokkal visszaéljen.

Semjén Zsolt akkori egyházi ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkár ennek a lehetőségét tagadta, s biztosította a tiltakozókat és a hazai közvéleményt, hogy az adatok kizárólag statisztikai célokat szolgálnak majd. Jónéhány vallási közösségnek (pl. MAZSIHISZ, Hit Gyülekezete, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége) nem nyújtott elegendő garanciát az államtitkár szava, ezért nem bátorította arra a híveit, hogy vallják meg a hovatartozásukat, így a népszámlálási adatok alapján kirajzolódó képet sem tekintették Magyarország felekezeti megoszlására vonatkozó hiteles információnak.

 

„Tordai Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek elnöke szerint igazolódott az előfeltételezésük, hogy felesleges volt szerepeltetni ezt a kérdést a népszámlálási íveken, hiszen a kapott adatok sem tudományos, sem statisztikai szempontból nem használhatók, hiszen nem tükrözik a realitást. A hazai izraelita vallásúak száma ennél a számnál nagyságrendekkel több. A korábbi szörnyű történelmi tapasztalatok nyomán mind az idősebb, mind az őket követő generációk félnek megvallani vallási hovatartozásukat – vélekedett Tordai.”[3][3][3]

 

 

2.                       A kapcsolódó módosító indítvány

 

2001. decemberében Sasvári Szilárd fideszes képviselő a költségvetési törvényhez benyújtott kapcsolódó módosító indítványát  egyszerű többséggel elfogadta a Parlament, s ezzel az egyházak számára biztosított 1%-os adófelajánlások állami kiegészítését a rendelkezők létszáma helyett a népszámlálási adatok arányaihoz kötötte.[4][4][4]

A törvény ellen 12 egyház és tutactnyi közéleti személyiség sajtónyilatkozat útján tiltakozott.  Az ellenzéki pártok szintén hangot adtak a kifogásaiknak: 

 

„… Az ellenzéki szocialisták és szabad demokraták tiltakoztak a változtatás ellen. Kósáné Kovács Magda (MSZP) szerint a népszámlálásnál nem volt kötelező a vallási hovatartozásra adott válasz, s ezért az adatok nem is tükrözhetik reálisan a felekezetekhez ténylegesen tartozók körét. 96-ban az SZDSZ kezdeményezte az egyszázalékos rendszert, azt akarták elérni, hogy az állampolgárok akaratától függjön az egyházak támogatása – mondta Bauer Tamás (SZDSZ) lapunknak. A mostani módosítással ez megszűnik – véli a képviselő.”[5][5][5]

 

„… Az SZDSZ-es Fodor Gábor és Bauer Tamás közleményben tiltakozott a kormányzati javaslat ellen, kifogásolva, hogy ily módon az önkéntes népszámlálási adatszolgáltatáshoz „súlyos pénzügyi következményt” fűzne az Országgyűlés. A szabad demokraták arra hívják fel a figyelmet, hogy népszámláláskor elsősorban azon egyházak hívei tagadták meg az adatszolgáltatást, amelyek üldöztetésnek, vagy politikai támadásoknak voltak kitéve. Az SZDSZ példaként a zsidó felekezetet és a kisegyházakat említi. A párt szerint a politikai diszkriminációt a Fidesz-kormány elképzelése pénzügyi diszkriminációvá alakítja át. Az SZDSZ mindezt a „fideszes pénzügyi vallásháború” folytatásának minősíti. …” [6][6][6]

 

„…A kormány a népszámlálás előtt még nem közölte, hogy bármilyen pénzügyi következménye lesz a kérdésre adott válasznak. Az ellenzéki pártok már korábban tiltakoztak a módosítás ellen. Kósáné Kovács Magda (MSZP) és Bauer Tamás (SZDSZ) a tervezet vitájában kifejtették, hogy az eddigi, állampolgári akarattól függő egyházi támogatási rendszert akarja a kormány a saját képére formálni…” [7][7][7]

 

Az MSZP-SZDSZ koalíció azonban kormányra kerülésekor elfeledkezni látszott pártjaik korábbi álláspontjáról. 2002. október 30-án László Csaba pénzügyminiszter a költségvetési törvénnyel kapcsolatban tartott kormányzati sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a kormány nem kívánja módosítani a 2003. január 1-vel hatályba lépő egyházfinanszírozási törvényt.

 

 

 

III.      Az egyházfinanszírozási törvény körüli vita a hazai közvéleményben

 

1.                       Nyílt levél a Miniszterelnöknek

 

Amint a kormány szándékai az egyházfinanszírozási törvénnyel kapcsolatosan nyilvánvalóvá váltak,  hazai egyházak, civil szervezetek és közéleti személyiségek együttműködésével elindult egy civil kezdeményezés, amely a törvény hatályon kívül helyezését és az eredeti rendszer visszaállítását szorgalmazta. A magyar sajtó egyre nagyobb érdeklődést mutatott az egyházfinanszírozásról szóló vita iránt. A téma  kapcsán 2002. október végétől december közepéig kb.  200 híradás jelent meg a hazai médiában.

A civil kezdeményezés képviselői október végén az alábbi nyílt levéllel fordultak a miniszterelnökhöz:

 

„Tartjuk a szavunkat.” - új fejezet az egyházpolitikában?

Közéleti személyiségek, civil és emberi jogi szervezetek  valamint három világvallás hazai egyházainak nyílt level Dr. Medgyessy Péter Miniszterelnökhöz

                                 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

2001. januárjában magyarországi közéleti személyiségek, vallásfelekezetek és emberi jogi szervezetek közös állásfoglalásban tiltakoztak a népszámlálási kérdőív vallási hovatartozásra vonatkozó kérdése ellen, mivel azt ellentétesnek találták az állam világnézeti semlegessége  elvével, továbbá attól tartottak, hogy az egyébként sem a realitást tükröző adatokat politikai célokra használják fel majd. Az akkori kormányzat ezt a vélekedést elutasította.

Ugyanaz év decemberében a Parlament mégis megszavazta, hogy az egyházaknak juttatandó 1%-os támogatás állami kiegészítése ezentúl ne az adófelajánlók, hanem a népszámlálási adatok arányában kerüljön felosztásra az egyházak, felekezetek között (2001. évi LXXIV. törvény 153. paragrafus). Az emberi jogi szervezetek, vallásfelekezetek, közéleti személyiségek mellett az MSZP és az SZDSZ is nyilvánosan tiltakozott.

Miért?

-                                                                                       Mert a törvény visszaél a népszámlálási adatokkal. A népszámlálás kérdése arra vonatkozott, hogy mely egyházhoz, felekezethez tartozónak vallja magát az állampolgár, nem pedig arra, hogy kit akar támogatni.

-                                                                                       Mert a törvény sérti az állampolgárok jogát, semmibe veszi azok akaratát. Az állampolgárok adójuk 1%-ának felajánlásával világosan és egyértelműen kifejezik, mely felekezet munkáját kívánják támogatni. Az államnak nincsen joga helyettük dönteni.

-                                                                                       Mert a törvény alkotmányosan aggályos, sérti az állam világnézeti semlegessége elvét, s hátrányos megkülönböztetésben részesíti az egyházak, vallásfelekezetek 98%-át.

A fentiekre való tekintettel tisztelettel kérjük a Magyar Köztársaság Kormányát, hogy a jelenlegi kormánypártok a témában kifejtett nyilatkozatainak, valamint az alkotmányosság elvét mindvégig megbízhatóan és következetesen deklaráló, szavahihetőségre törekvő magatartásának szellemében még az őszi parlamenti ciklusban indítványozza a kifogásolt, 2003. január 1-től érvénybe lépő törvény hatályon kívül helyezését, s az eredeti rendelkezés visszaállítását.

Amennyiben szükségessé válik, kezdeményezésünket az állampolgárok támogatásával fogjuk nyomatékosabbá tenni. [8][8][8]

 

 

2.                       50.000 állampolgár aláírásával tiltakozik

 

A nyílt levél közzétételével egyidőben elindult egy aláírásgyűjtési akció, melyhez egy hónap alatt 50.000 magyar állampolgár csatlakozott. Az íveken a következő szöveg állt:

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Parlament!

Alulírott magyar állampolgárok tiltakozunk az ellen, hogy visszaélés történjen a népszámlálási adatainkkal, s azt az állam - akaratunktól eltérően - az egyházak támogatási rendszerében alapul vegye. A különböző vallásfelekezeteknek nyújtott támogatásunkat a továbbiakban is csak az adónk 1%-áról való rendelkezés útján kívánjuk kifejezésre juttatni, ezért kérjük az eredeti rendelkezés sürgős visszaállítását.  Köszönjük.

 

Az aláíróíveket  a civil kezdeményezés által megbízott delegáció 2002. december 2-án adta át a miniszterelnök nevében eljáró egyházügyi államtitkárnak, Szalay Istvánnak[9][9][9]. 

  Az aláírásgyűjtéssel egyidőben egy elektronikus tüntetés is zajlott, melyben az állampolgárok a Miniszterelnöknek címzett személyes levelükben fogalmazták meg az aggodalmaikat.

 

 

3.                       A „történelmi“ egyházak álláspontja

 

A Magyar Katolikus Püspöki Kar nevében Veres András püspök sajtónyilatkozatok formájában adott hangot abbéli véleményének, hogy a népszámlálási adatok alapján történő egyházfinanszírozási rendszert igazságosnak, s a törvény esetleges módosítását a Vatikáni Szerződéssel ellentétesnek tartja.[10][10][10]

Ezt az álláspontot képviselték az ellenzéki pártok is, melyeknek ebben a témában Semjén Zsolt volt helyettes államtitkár volt a szószólója.[11][11][11]

December 2-án, a törvény hatályon kívül helyezését szorgalmazók aláírásainak átadása napján Medgyessy Péter miniszterelnök fogadta a négy legnagyobb hazai egyház képviselőit,  s – vélhetően a hazai és a nemzetközi közvélemény nyomásának engedve - közölte velük, hogy a kormány korábbi szándéval ellenkezően úgy döntött, hogy mégis hatályon kívül helyezteti az egyházfinanszírozsáról szóló törvény népszámlásái adatokon nyugvó rendelkezését, s átmenetileg visszatér az eredeti visszaosztási rendszerhez. Emellett ígéretet tett arra, hogy az egyházak költségvetésében az így kialakult hiányt a kormány méltányossági alapon konpenzálja:

 

Medgyessy Péter miniszterelnök kérésére, hivatalában fogadta dr. Seregély István egri érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét.

A miniszterelnök megállapította, hogy a megbeszélésen konstruktív és érdemi párbeszéd folyt, szemben az elmúlt napok számos esetben indokolatlan megnyilvánulásaival.

Dr. Seregély István jelezte, hogy a katolikus egyház vezetését foglalkoztatja a jövő évi költségvetésben foglalt egyházfinanszírozás rendje, valamint aggodalmát fejezte ki az elmúlt hetek vitái miatt.

Medgyessy Péter miniszterelnök tájékoztatta az egyházi vezetőt arról, hogy a kormány az egyházfinanszírozás jelenleg hatályos rendjének változatlanul hagyását célzó indítványt áthidaló megoldásként elfogadja, ugyanakkor a jövő évi költségvetés tartalmazza a katolikus egyháznak járó, a népszámlálási adatoknak megfelelő támogatás kompenzálását szolgáló 717 millió forintot.

A miniszterelnök és a Püspöki Konferencia elnöke egyetértettek abban, hogy az Alkotmánybíróság döntésére egyértelmű helyzetet teremtene az egyházaknak járó támogatás alkotmányos módjának meghatározására. Dr. Seregély István nem zárkózott el attól, hogy az Alkotmánybíróság előtt egy ilyen döntés meghozatalát egyházi méltóságok is szorgalmazzák.

Medgyessy Péter kinyilvánította szándékát arra, hogy a kormány a 2004-es költségvetésben az egyház-finanszírozás rendjét már az Alkotmánybíróság által értelmezett alkotmányos alapelveknek megfelelően alakítja ki. Amennyiben szükséges lesz a kormány a Szentszék és Magyarország közötti érvényben lévő megállapodások módosítására is kezdeményezést tesz.

A miniszterelnök és az érsek egyetérttek abban, hogy közös cél a család társadalmi szerepének erősítése.

A miniszterelnök és a Katolikus Püspöki Konferencia elnöke egyetértettek abban, hogy a társadalmi béke megőrzése és a különböző meggyőződésű emberek közötti párbeszéd elősegítése közös érdek, ezért különös figyelmet fordítanak mindazon megnyilvánulásokra, melyek sérthetik a hívő emberek érzéseit.[12][12][12]

 

 

A Katolikus Püspöki Kar ezt a megoldást elfogadhatatlannak tartotta, a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében Frenkl Róbert viszont sajtóközleményt tett közzé, melyben a népszámlálási adatok alapján történő egyházfinanszírozás rendszert kritizálja.[13][13][13]

A  kormánypárti képviselők a törvény hatályon kívül helyezését szorgalmazó indítványa  december 17-én került a Parlament plenáris ülése elé, ahol az MDF javaslatára név szerinti szavazás után a hatályon kívül helyezés mellett döntöttek. 

 

 

IV.       Az egyházfinanszírozásról szóló vita visszhangja a nemzetközi közvéle-ményben

 

Törökország tagfelvételi kérelme kapcsán 2002 őszén-telén az Európai Unióban egyre terebélyesebbé vált a vita, hogy a megfogalmazás alatt álló, az Unió jövőjét nagyban meghatározó alkotmány szövege vajon a keresztény vagy a multikulturális Európa eszméjét rögzítse-e.  A Vatikán minden lehetséges fórumon igyekszik elérni, hogy „Európa ne tagadja meg keresztény hagyományait”, míg a többi világvallás képviselői, valamint az ateista nézetet valló értelmiségiek arra figyelmeztetnek, hogy Európa sem vallásilag, sem szellemileg nem tekinthető homogénnek, egyetlen világnézet a többi fölé emelése nagyon veszélyes folyamatokat indítana el, és súlyosan sértené az alapvető emberi és polgári jogokat.

A fenti dilemmák és az előrehaladott csatlakozási tárgyalások kapcsán nem meglepő, hogy az Európai Unió nem közömbös a magyar egyházpolitikai tendenciák iránt sem

 

 

1.                      Nemzetközi civil kezdeményezések

 

Legalább 100 nemzetközi emberi jogi és vallási szervezet,  közéleti személyiség, vallástudós, egyetemi tanár, jogász levélben kérte a magyar Kormányfőt a rendelkezés visszavonására, s a vallási diszkriminációk megszüntetésére.[14][14][14]  

25.000 európai uniós állampolgár aláírásával  kérte a népszámlálás alapú törvény visszavonását:

 

Respected Mr. Peter Medgyessy, Prime Minister of Hungary!

We the undersigned, citizens of the United Kingdom, strongly protest the ongoing discrimination against religious minorities in Hungary.

In 2001, your party, (the then opposition party to the government) was vehemently opposed to law LXXIV. Pa.153. 2001. This law proposed a new way to evaluate financial support for religious organizations in Hungary. It was inequitable and unconstitutional, favouring a few well-established religions. Now that you have the opportunity, instead of changing, or stopping the law, you are allowing it to come into effect by Jan 1st 2003.  Since the motto of your party is “We keep our promises”, we request you keep your promise, dismiss this law and find a new, fair way to evaluate

financial support.  Thank you.

 

A téma a nemzetközi sajtóban visszhangot keltett, a többi közt a párizsi Liberation január 2-i száma egy puklicisztikán keresztül foglalkozott a kérdéssel.

Az ügyről tudomást szerzett USA Külügyminisztériuma valamint washingtoni  Helsinki Bizottság is, akik a törvény hatályon kívül helyezése érdekében diplomáciai úton léptek kapcsolatba a magyar kormányzattal.

 

 

2.  Az angol parlament állásfoglalása

 

November 13-án az angol Parlament Alsó- és Felsőházában 52 képviselő aláírásával  napirend előtti felszólalást terjesztettek  be, kérvén az angol diplomáciát, hogy még a december 12-i koppenhágai csúcstalálkozó előtt hívják  fel a magyar kormány figyelmét a vitatott törvény visszavonásának fontosságára:

 

Az Egyesült Királyság Alsóháza

Kód: EDM-18, 2002. November 13.

Tárgy: Vallási diszkrimináció Magyarországon

Beterjesztő: Dismore/Andrew

Az Alsóház elítéli a Magyarországon folytatódó vallási diszkriminációt és az emberi jogok sorozatos megsértését, melynek legutóbbi példája a 2001. évi LXXIV. törvény 153. paragrafusa. Úgy véljük, hogy ez a rendelkezés sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot, valamint hátrányosan megkülönbözteti a magyarországi vallási kisebbségeket. Megjegyezzük: azt, hogy Magyarország a kisebb felekezeteket nem részesíti ugyanolyan elbánásban, mint a nagyobb vagy régebb óta fennálló egyházakat, az Egyesült Államok külügyminisztériuma és nemzetközi szervezetek egyaránt megállapították és elítélik. Helytelenítjük e törvény bevezetését, és felszólítjuk a magyar Kormányt, hogy biztosítsa azonnali hatályon kívül helyezését. Meggyőződésünk, hogy ez a törvény összeférhetetlen az Európai Uniós tagsággal, és arra kérjük Őfelsége kormányát, hogy sürgősen, még mielőtt végső döntésre kerülne sor Koppenhágában Magyarország Európai Unióba való felvételének  ügyében, tegyen diplomáciai lépéseket Magyarországnál a kifogásolt rendelkezés visszavonása ügyében.[15][15][15]

 

 

3.                      Az Európai Parlament elnökének a véleménye

 

Pat Cox, az Európai Parlament elnöke egy hivatalos megbeszélés során alátámasztotta,  hogy a magyar rendszerváltás egyik legfőbb eredménye az állam és az egyház szétválasztása elvén alapuló, az állampolgárok világnézettől független egyenlőségét garantáló, 1990. évi IV. törvény.  A magyar politikában rendkívül tájékozott  vezető meggyőződése szerint ez olyan haladó gondolkodást képvisel, amely valóban példa lehet egész, identitás-dilemmával küszködő Európában,  ezért ennek a szellemiségnek megőrzésére személyesen is a legteljesebb mértékben biztatja az Uniós csatlakozást levezénylő magyar Kormányt.[16][16][16]

 

 

4.                      Európai parlamenti képviselők írásos kérdései az Európai Bizottsághoz

 

Két Európa Parlamenti képviselő november folyamán írásos kérdést intézett az Európai Bizottsághoz, hogy a vitatott törvény visszavonására  illetve a példaértékű 1990/IV. törvény szellemének megőrzésére bátorítsa a magyar Kormányt:

 

Beterjesztő: Chris Heaton-Harris, Konzervatív  Párt

Strassbourg, 2002. November 22.

Az 1990. évi IV. „A lelkiismereti- és vallásszabadságról, valamint az egyházakról“ szóló törvény a Magyarországon 1989-ben végbement rendszerváltás alappillére. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatára és az állam és egyház magyar Alkotmány által biztosított szétválasztására alapozva a 1990/IV. törvény minden magyar állampolgár világnézetre való tekintet nélküli egyenlőségét hangsúlyozza. Egyenlő jogokat biztosít és azonos kötelezettségeket  ír elő minden vallási közösség számára, és meghagyja, hogy az állam által az egyházaknak nyújtott támogatások elosztásánál objektív szempontokat kell figyelembe venni.

Az elmúlt évben az előző kormányzat parlamenti többsége megszavazta  a 2001. évi  LXXIV. törvény 153. paragrafusát, mellyel az egyházaknak nyújtott állami támogatás elosztásában új módszer bevezetését indítványozta. E törvény ahelyett, hogy az adófizetők évi önkéntes felajánlásának arányait venné figyelembe, a nemrégiben zajlott, ellentmodásokkal teli népszámlálás meglehetősen kétséges adatait használná fel.

Ez a szabályozás sokak szerint alkotmányellenes, az egyházak 98%-át hátrányos megkülönböztetésben  részesíti, valamint  ellentétben  áll a 1990/IV. törvény szellemével.

1. Meggyőződése-e a Bizottságnak, hogy a 1990./IV. törvény összhangban áll az EU-nak az emberi jogokról és a vallásszabadságról alkotott nézeteivel?

2. Úgy véli-e a Bizottság, hogy a 2001. évi LXXIV. törvény 153. paragrafusában leírtak egyeznek az EU emberi jogi és vallásszabadásgot  illető nézeteivel?

3. Felszólítja-e  a Bizottság a Magyar Kormányt, hogy mielőtt az 2003. január 1-én érvénybe lépne, helyezze hatályon kívül a 2001. évi LXXIV. törvény 153. paragrafusát? Fogja-e arra bátorítani a magyar Kormányt, hogy továbbra is maradjon hű az 1990./IV. törvény szelleméhez,  mivel az más tagállamok törvényhozása  számára is példa értékű lehet? [17][17][17]

 

Hasonló témában november 7-én Robert Evans, Munkapárt, az EP Emberi Jogi Bizottságánap alelnöke is terjesztett be kérdést.

   Günther Verheugen a két képviselőnek adott január 21-én kelt válaszában kifejtette, hogy az EU Bizottság üdvözli a Magyar Parlament azon határozatát, melyben visszavonta az ellentmondásos törvényt:

 

A lehetséges ellentmondások elkerülése végett a Kormány (értsd:

magyar kormány) azáltal, hogy hatályon kívül helyezte a 2001-es törvény 153. paragrafusát, úgy döntött, hogy megtartja az 1997. óta érvényes finanszírozási rendszert.  A Bizottság üdvözli ezt a változtatást, amely a Magyar Parlament 2002. decemberi határozata alapján 2003. januárjától lép érvénybe.[18][18][18]

 

 

 

V.          Konklúzió

 

A 2002. őszén-telén zajlott egyházfinanszírozás körüli vita nyomán a nemzetközi közvélemény által ismét megerősítésre került, hogy a Magyar Köztársaság egyik legfontosabb értéke a felvilágosult szemléletet képviselő Alkotmány és a Lelkiismereti és a vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény.  Az egyházfinanszírozás és egyéb hasonló kérdéseknél is érdemesnek látszik tehát e dokumentumok szellemének megfelelően eljárni és cselekedni.

 

 

A szerző:

 

Danka Krisztina, Ph.D.

lelkész, irodalmár

a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének

ügyvivője  és sajtószóvivője

dankak@krisna.hu

 

 

Fedor Tibor

 

Tények a magyarországi egyház-finanszírozásról

 

Bevezetésként azt bocsátanám előre, hogy a fő szakterületem nem az egyház-finanszírozás, hanem az egyházi ingatlanrendezés. Azonban több mint 10 éve dolgozom az egyházi kapcsolattartás területén, így e témára is van némi rálátásom. Ebben az évben – egy államtitkárváltás kapcsán – a saját szakterületem mellett mintegy 3 hónapig a titkárság vezetését is elláttam, ez idő alatt bőven volt alkalmam finanszírozási kérdésekkel foglalkozni. Az előadásommal kapcsolatban jelezni szeretném, hogy köztisztviselő vagyok, a jogszabályokhoz, tényekhez ragaszkodom, „sine ira et studio” igyekszem ellátni feladatomat. Tehát nem koncepciókat, hanem tényeket fogok ismertetni, természetesen olyan tényeket, amelyek publikusak (főleg a költségvetési törvényben - a Magyar Közlönyben - megjelenő adatokat - egyebekben természetesen az egyházak vonatkozásában is érvényesek bizonyos adatvédelmi szabályok, amelyeket igyekszünk betartani), másrészt pedig a vonatkozó jogi normákat, illetve az ezekkel összefüggő alkotmánybírósági határozatokat.

 

I. Állam és egyház viszonyának elvi, jogi alapvetése 

 

Egyház-finanszírozásról nem beszélhetünk anélkül, hogy ne az állam és az egyházak alkotmányos kapcsolatából induljunk ki.

Magyarországon az állam és az egyházak kapcsolatát alapvetően az Alkotmány, illetve az ezen alapuló minősített többséggel elfogadott, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény határozza meg. Az Alkotmánybíróság több határozatában is foglalkozott az állam és az egyház kapcsolatának kérdéseivel, beleértve a támogatásokat is.

1. E törvényi előírások biztosítják a vallás és a lelkiismereti meggyőződés szabadságát, a vallásos gyülekezési és egyesülési szabadságot. A törvényesen bejegyzett egyházak, felekezetek, vallási közösségek (az 1990. évi IV. tv. alapján legalább 100 személy alapíthat egyházat, az alapítási kérelmet a helyileg illetékes megyei bírósághoz kell benyújtani, csatolva az alapszabályt, amelynél a bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy nem ütközik-e az Alkotmányba, vagy más törvénybe, egyéb mérlegelési lehetősége az egyház bejegyzésénél nincs) egyenlő jogokkal rendelkeznek. Természetesen a vallásgyakorlás joga az állampolgár számára egyénileg, tehát egyházon, felekezeten kívül is biztosított.

 

2. Magyarországon az állam és az egyház egymástól elválasztva működik. Az állam az egyházak irányítására, felügyeletére szervet nem hozhat létre. Az államnak világnézeti kérdésekben semlegesnek kell lenni. Ugyanakkor az elválasztás és a semlegesség nem zárja ki azt, hogy az állam tekintettel legyen az egyházak olyan sajátosságaira, amelyek ezeket megkülönböztetik más társadalmi szervezetektől, egyesületektől, érdekképviseleti szervektől, stb. (alapvetően a vallás teljes személyiséget meghatározó volta), együttműködjön az egyházakkal azok közhasznú tevékenysége kapcsán, anyagi eszközökkel (pénz, ingatlan) is támogassa az egyházak működését, ezzel lényegében az alkotmányos alapjogok megvalósítását elősegítve.

 

3. A Magyar Köztársaság hivatalban lévő kormánya programjában meghirdette, hogy tiszteletben tartja a lelkiismereti szabadságot, az emberek hitbéli meggyőződését. Megkülönböztetés nélkül biztosítja a hitélet szabad gyakorlásának törvényi feltételeit és a jogszabályokban előírt módon hozzájárul ennek anyagi feltételeihez. Számít és támaszkodik az egyházak erkölcsi nevelő, kulturális, oktatási, szociális tevékenységére és támogatja azt. A többszektorú egészségpolitika sikeres végrehajtása érdekében számításba veszi az egészségügyi rendszeren kívüli anyagi és szellemi erőforrásokat, így az egyházak ilyen jellegű tevékenységét, aktivitását is.  A kormány támogatja a nemzetiségi és etnikai kisebbségek saját kultúrájának megőrzését, fejlesztését, művelődési hátrányaik csökkentését, s e feladatok ellátásában, valamint a határon túli magyarok támogatásában szintén számít az egyházak segítségére.

Tehát a kormány az állam és az egyházak alkotmányos elválasztását, így az egyházak autonómiáját tiszteletben tartva aktív partneri viszony kialakítására törekszik az egyházakkal.

 

II. Egyházak támogatása

 

Az egyház-finanszírozásról alapvetően az 1997. évi CXXIV. törvény rendelkezik. A támogatás összegeit az éves költségvetési törvények tartalmazzák. Ahol külön nem jelöljük, ott a 2003. évi költségvetési törvényben foglalt előirányzatokat adjuk meg tájékoztatásul.

 

1. Az egyházak közhasznú tevékenységét az állam közvetlenül támogatja:

 

– az egyházi iskolák normatív – a tanuló létszámot figyelembe vevő – és kiegészítő támogatást is kapnak az államtól olyan mértékig, amilyen mértékig állami feladatot vállalnak át, amely az egyházi iskolák csaknem teljes működési költségét fedezi, és lehetővé teszi, hogy az egyházi iskolát igénylő állampolgárok ingyenesen vegyék igénybe ezeket (az OM adatai szerint 2002-ben az egyházi iskolák normatív és kiegészítő támogatása 24,362 mrd. Ft-ot tett ki – ez több mint a MEH fejezetben lévő összes egyéb egyházi támogatás !). Ezt eredetileg az Alkotmánybíróság írta elő a 22/1997. (IV. 25.) számú határozatában, s hasonló megfogalmazás került be az 1997-ben az Apostoli Szentszékkel kormányzati szinten megkötött megállapodásba, s normaként a közoktatási törvénybe, illetve az egyház-finanszírozási törvénybe is;

– támogatja az állam az egyházi felsőoktatást is (működés – 1,9234 mrd. Ft, beruházás felújítás 700 millió Ft, összesen 2,8234 mrd. Ft, 2003. évi költségvetés);

– ugyancsak támogatja az állami költségvetés az egyházak szociális, egészségügyi és kulturális (lényegében közfeladatot ellátó) intézményeit is (az egyházi szociális intézmények normatív és kiegészítő támogatása összesen mintegy 6 mrd. Ft, az egyházi egészségügyi intézmények támogatásáról nincs összegszerű adatunk, az egyházi közgyűjtemények támogatására a költségvetés 2003-ban 792,6 millió Ft-ot irányzott elő, az Egyházi Kulturális Alap működési költségeire pedig 500 millió Ft-ot;

– az egyházi épületek – amelyek az ország kulturális örökségének részét is képezik - rekonstrukcióját, valamint új egyházi épületek létesítését is támogatja az állam (1999-2003 között 1542 ilyen jellegű program valósult meg, az erre fordított összeg 2000-2002 között évi 4 mrd. Ft volt (felerészben egyházi, felerészben miniszterelnöki döntési jogosultsággal), ez 2003-ra 1 mrd-ra Ft-ra csökkent, amely viszont a legszükségesebb igények kielégítését sem igazán teszi lehetővé – országos szinten mintegy 8.000 ingatlant tartanak fenn az egyházak). Ugyanakkor időről-időre címzetten az állami költségvetés külön is támogat egy-egy egyházi nagy rekonstrukciós beruházást (ilyen volt pl. a Dohány u-i Zsinagóga, a Szent István Bazilika, stb.). Ezek milliárdos nagyságrendű állami támogatást kaptak. A 2003. évi költségvetési törvényben a Szent István Bazilika 700 millió Ft-tal szerepelt. A következő évben várhatóan – szintén nagy összegű állami támogatással – megkezdődik a Mátyás-templom rekonstrukciója.

 

 

2. Az egyházak hitéleti jellegű tevékenységét az állam a következő módokon támogatja:

 

– az állampolgárok rendelkezhetnek a személyi jövedelemadójuk (Szja) 1 %-áról az általuk megjelölt egyház javára. A befolyt összeget a központi költségvetés az összes befolyt Szja 0,8 %-áig egészíti ki a különböző egyházak javára rendelkezők számát figyelembe véve. Tekintettel arra, hogy ezzel – főként a kiegészítés módjával – összefüggésben igen komoly viták vannak egyházak, valamint a kormány és egyes egyházak között, ezt a kérdést később alaposabban szemügyre vesszük. (Az adózó polgárok közvetlenül majdnem 3 mrd. Ft-tal támogatták az egyházakat, az állami költségvetés ezt 2003-ban  8,933 mrd. Ft-tal egészítette ki, valamint biztosított még 850 millió Ft un. korrekciós keretet is);

– az érintett egyházak volt államosított ingatlanaik egy részének igényléséről az állammal való megállapodás alapján járadék fejében lemondhattak. Lehetőség volt a járadék kiegészítésében is megállapodni, amennyiben az érintett egyház hitéleti és közcélú tevékenysége azt indokolta. Az egyházak összesen 67,4 mrd. Ft értékű ingatlanigényről mondtak le járadék fejében. Ennek összege 1998-2001. között évi 4,5 %, 2001-től évi 5 %. A járadék évente valorizálásra kerül. Az évente rendszeresen folyósított járadékot – amely az érintett egyház jogutód nélküli megszűnéséig tart - az egyházak szabadon használhatják fel hitéleti és közcélokra (2003-ban ez több mint 7 mrd. Ft volt). Járadékban részesülő egyházak (külön jelölve, amelyek kiegészítést is kapnak): Magyar Katolikus Egyház, Magyarországi Református Egyház (kieg.), Magyarországi Evangélikus Egyház (kieg.), Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Budai Szerb Ortodox Egyházmegye (kieg.), Magyarországi Baptista Egyház (kieg.).

– az állam anyagilag támogatja az egyházi hitoktatást a mindenkori átlagos pedagógus óradíj figyelembe vételével (ezt bármely törvényesen bejegyzett egyház évente igényelheti. A támogatottak bármely közoktatási intézményben heti rendszerességgel hitoktatást szervezhetnek, a képzési programot maga az egyház határozza meg. 2003-ban 37 egyház élt ezzel a lehetőséggel, amelyet az állami költségvetés 3,6 mrd. Ft-tal támogatott);

–  költségvetési támogatást biztosít az egyházak nemzetközi tevékenységéhez is (62 millió Ft);

– közvetett támogatásnak minősíthető, hogy a törvényesen bejegyzett egyházak közcélú adomány utáni adókedvezmény igénybevételére jogosító igazolást adhatnak az adományozónak, amelyet az adóhatóság köteles elfogadni;

– az egyházak teljes személyes illetékmentességben részesülnek;

– széleskörű vámmentességben részesülnek az egyházak, vallásfelekezetek részére ellenszolgáltatás nélkül beküldött gyógyszer, élelmiszer, ruhanemű, liturgikus jellegű és egészségügyi küldemények;

– adómentes az egyház, ha az előző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után nem keletkezett a központi költségvetés felé bevételi kötelezettsége;

– az egyházi személyek törvény hatályánál fogva biztosítottnak minősülnek, és ezzel az egészségbiztosítás szolgáltatásainak és a szociális támogatásoknak széles körét vehetik igénybe;

– az egyházi beruházások után méltányossági alapon lehet kérni az ÁFA visszatérítését (egyházi ingatlanrendezés során kapott kártalanítás után ez általánossá vált);

– a kistelepüléseken szolgálatot teljesítő lelkészek jövedelmét az állam az egyházakkal való megállapodás alapján kiegészíti (jelenleg 10 egyháznak van ilyen megállapodása – Magyar Katolikus Egyház, Magyarországi Református Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház, Magyarországi Baptista Egyház, Magyarországi Unitárius Egyház, Evangéliumi Pünkösdi Közösség, Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchatus Magyarországi Ortodox Egyházmegyéje, Budai Szerb Ortodox Egyházmegye, Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye. Erre a költségvetés 1,424 mrd. Ft-ot fordít);

– külön támogatja az állam a zsidó temetők fenntartását. (Ez gyakorlatilag a kistelepülési lelkészek jövedelempótló támogatását váltja ki – az ismert tragikus történelmi okok következtében gyakorlatilag nincs kistelepülési zsidó lelkész. Ugyanakkor ez az összeg – 37 millió Ft – értelemszerűen nem oldja meg az összes vidéki zsidó temető fenntartását.)

 

Tájékoztató adat: a legszűkebb értelemben vett egyházfinanszírozási támogatás összege (ebben nem szerepelnek az egyházi oktatási, szociális és egészségügyi intézmények támogatása, valamint az egyházi ingatlanrendezés költségei) 1991-ben 1,127 mrd. Ft volt, jelenleg 23,748 mrd. Ft. A támogatás tehát a rendszerváltás óta több mint hússzorosára emelkedett. Ennek okai alapvetően az egyházi intézményrendszer bővítésében – amely szoros összefüggésben van az ingatlanrendezés folyamatosságával -, az 1%-os adófelajánlás és kiegészítése rendszerének megjelenésében, az ingatlan és kiegészítő járadék bevezetésében rejlenek. A részletes elemzés meghaladja jelen előadás kereteit

 

3. SZJA 1% és kiegészítése

 

Az SZJA 1%-ának felajánlási lehetősége egyházak, társadalmi szervezetek részére az 1994-98 közötti időszakban merült fel komolyabban, és nyert törvényi megfogalmazást. A már hivatkozott szentszéki megállapodás arról rendelkezett, hogy az egyházak, illetve egy külön állami alap javára a társadalmi szervezetek ilyen jellegű támogatásától elkülönítetten lehet az 1%-ot felajánlani, amelyet az állam 2001-ig az előző évi SZJA-bevétel 0,5 %-áig – legalább 1,7 mrd. Ft-ig – egészít ki a rendelkezések arányában.

 

Az előző kormány hivatali ideje alatt a  2001. évi népszámlálás adatainak ismeretében az Országgyűlés az egyházfinanszírozási törvény (1997. évi CXXIV. tv.) olyan módosítását fogadta el, mely szerint az állampolgárok által a személyi jövedelemadójuk egyházak támogatására felajánlható 1%-ának az állam által a törvényben meghatározott mértékű kiegészítése (az összes személyi jövedelemadó 0,8 %-ára) megállapításánál nem az eredeti  törvényi előírásnak megfelelően a felajánlók számából, hanem a népszámlálási adatokból kell kiindulni. (A rendelkezésre álló népszámlálási adatok szerint e számítási mód lényegesen kedvezőbb a Magyar Katolikus Egyház, és ugyancsak kedvezőbb a Magyarországi Református Egyház, ugyanakkor hátrányosabb az egyházak nagyobb része számára.) Ezt megelőzte egy, az akkori egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár és a szentszéki nuncius által aláírt jegyzőkönyv, amely a fentiek szerinti módon javasolta a vonatkozó törvény módosítását.

 

A 2002. évi kormányváltást követően azon egyházak egy része, amelyek számára hátrányos volt a hivatkozott módosítás, erőteljes belpolitikai küzdelmet – némi külpolitikai vonatkozásokkal (angol parlamenti képviselő kezdeményezése az Európa Tanácsnál, stb.) - indítottak az eredeti törvényi állapot visszaállítása – a felajánlók számának figyelembe vétele a kiegészítésnél - iránt. Végülis az erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlés elfogadta, egyidejűleg hatályban tartva azonban a korábban hivatkozott kiegészítés 0,8 %-os mértékét, noha a kormány és az Apostoli Szentszék között létrejött megállapodás ezt csak 0,5 %-ban határozta meg. A kiegészítés mértékének ilyen irányú megemelkedése az egyházak túlnyomó többségénél – így kiemelten a Magyar Katolikus Egyháznál - jelentős bevétel növekedést eredményezett.

A Magyar Katolikus Egyház azonban nem értett egyet a korábbi törvényi állapot visszaállításával, lényegében közjogi várományként továbbra is igényt tartott a népszámlálási eredmények szerinti kiegészítésre, másrészt arra is hivatkozott, hogy az előző kormány hivatali ideje alatt elfogadott módosítás nemzetközi megállapodáson alapult. (Ezt a kérdést – tudomásunk szerint jelenleg – az Alkotmánybíróság is vizsgálja).

A kormány jószándékát és tárgyalókészségét hangsúlyozandó a 2003. évi költségvetési törvényjavaslat tárgyalásakor 850 millió Ft un. korrekciós támogatási előirányzat elfogadását javasolta az Országgyűlés részére, ami meg is történt. Ez az egyházi korrekciós alap lényegében két részből tevődött össze:

– a nem a népszámlálási adatok figyelembe vétele következtében „hátrányt szenvedett” egyházak (elsődlegesen a Magyar Katolikus Egyház) kompenzációja;

– azon egyházak kompenzációja, amelyek részére az egyházfinanszírozási  törvény 2003. január 1-jétől beállt módosulása következtében az Szja 1%-támogatásból kevesebb működési bevétel származott, mint az előző évben (a korábbi szabályozás szerint ugyanis, ha valamely egyháznak az adófizetők felajánlása és a kiegészítés alapján juttatott támogatás nem érte el az 1998. évi költségvetési törvény 18. számú mellékletében az egyházi alapintézmények működéséhez, felújításához és beruházásaihoz nyújtott hozzájárulás összegét, legalább annak mértékéig az 1999. évtől kezdődő négy egymást követő évben a központi költségvetés kiegészítette).

 

A 850 millió Ft felosztására, amelynek túlnyomó részét – 730 millió Ft-ot – a Magyar Katolikus Egyház kapta, az ez év májusában megkötött korrekciós megállapodásokkal került sor. Ebből 15 egyház részesedett.

 

 

4. Néhány szó az egyházi ingatlanrendezésről

 

Bár az egyházi ingatlanrendezés jellegénél fogva nem tartozhat az egyház-finanszírozáshoz (volt egyházi ingatlanok visszajuttatásáról, illetve államosított egyházi ingatlanok kártalanításáról van szó, nem támogatásról, másrészt az átadott ingatlanok utáni kártalanításban értelemszerűen az önkormányzatok, illetve állami szervek részesülnek), röviden mégis szólnunk kell erről, részben jelentős költségvetési kihatásai miatt, másrészt azért, mert ez a folyamat alapvetően hozzájárul az egyházi épületállomány és intézmények számának jelentős növekedéséhez, s ennek közvetlen egyház-finanszírozási vonzata van. 

 

Szinte közvetlenül a rendszerváltást követően (1991-ben) a vonatkozó törvény elfogadásával megindult a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezését célzó folyamat. Ez az egyházak részére lehetővé tette az 1948. január 1-ét követően (lényegében az egypárti diktatúra kialakulása után) kártalanítás nélkül államosított hitéleti, illetve közcélú (oktatás-nevelés, szociális, egészségügyi, kulturális) ingatlanok hasonló célokra történő igénylését, illetve meghatározott funkciójú ingatlanok létesítésére pénzbeli kártalanítás biztosítását. Az Etv. alapján az egyházak összesen mintegy 7.400-9.000 db. igényt terjesztettek elő, attól függően, hogy az ingatlanokat címek, vagy helyrajzi számok szerint csoportosítjuk (értelemszerűen a hrsz. szerinti csoportosítás adja a nagyobb számot). A beterjesztett igények számát figyelembe véve azok 52-54 %-a a Magyar Katolikus Egyházhoz, 32-34 %-a Magyarországi Református Egyházhoz, 8 %-a a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz, 4-4,5 %-a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez, 1,5-2 %-a a kisebb egyházakhoz kötődött. Ami viszont az ingatlanok értékét illeti, ott – a később ismertetendő végleges jegyzék adatait is figyelembe véve – ehhez képest jelentős eltérések észlelhetők. Így a Magyar Katolikus Egyház kvótája meghaladja az összérték 70 %-át, a Magyarországi Református Egyházé viszont nemcsak a 30 %-ot meghaladó darabszám szerinti aránynak, hanem az országos számarányuk szerinti mintegy 20 %-nak is mélyen alatta marad. (A két egyház egykori ingatlanvagyona szerkezeti különbsége és okainak vizsgálata külön tanulmányt igényelne.) A többi egyház esetében az összeg szerinti kvóta közelebb áll a benyújtott igények számarányához.

 

1992-2002 között az ingatlanügyek 21 %-a kormánydöntésekkel – s az azokat végrehajtó egyedi közigazgatási határozatokkal -, 22 %-a az egyházakkal megkötött megállapodások révén járadék folyósításával, 12 %-a az önkormányzatoknak, illetve az állami tulajdonú ingatlan vagyonkezelőinek az igénylő egyházi szervekkel megkötött közvetlen megállapodásával rendeződött. Az is megállapítást nyert a rendelkezésünkre álló adatok feldolgozása alapján, hogy a benyújtott egyházi igények mintegy 30 %-a nem tartozott a törvény hatálya alá, így a beterjesztő egyházi szervek ezeket visszavonták, vagy elutasításra kerültek. (Ezen igények viszonylag nagy száma kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy – mint a törvény ismertetéséből is megállapítható – az igénylésnek igen szigorú együttes feltételeknek kellett megfelelnie, s akár egy tényállási elem hiánya már nem tette lehetővé az igény kielégítését. A visszavont, vagy elutasított igények túlnyomó többsége az Etv. több kritériumának megfelelt, de nem mindnek. Nem arról volt tehát szó, hogy bármely egyház rosszhiszeműen igényelt volna a törvény hatálya alá nem tartozó ingatlanokat.) Mindezeket figyelembe véve jelenleg a benyújtott egyházi igényeknek darabszám szerint már kevesebb mint  15 %-a vár rendezésre a 2011-es határidőig.

 

A 2002 végéig egyházi ingatlanrendezéssel összefüggésben kifizetett és lekötött 56,4 milliárd Ft 47 %-a az önkormányzatokat illeti meg (a volt egyházi ingatlanok túlnyomó többsége 1990-ben állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba került, de enélkül is az ingatlanok nagy részében önkormányzati intézmény található), 32 %-a jut az egyházakhoz pénzbeli kártalanítás címén, 21 %-a pedig a nem egyházi, nem önkormányzati szervekhez. Ez utóbbiakon döntő mértékben az állami - főként felsőoktatási - intézményeket kell érteni.

 

Figyelembe véve tehát a tavalyi évvel bezárólag kormánydöntésekkel 56,4 milliárd Ft értékben (ténylegesen kifizetett összegek és kötelezettségvállalások) rendezett, a járadékkal megváltott 67,406 milliárd Ft értékű volt egyházi ingatlantömeget és a 2011-ig rendezendő ingatlanok 40,6 milliárd Ft értékét, megállapítható hogy az egyházi ingatlanrendezés ezen aspektusai összességében mintegy 164,4 milliárd Ft értékű ingatlanvagyont érintettek. Ebben természetesen nincsenek benne a közvetlen megállapodással – több mint ezer db. -, valamint a kormánydöntéssel, de költségvetési kötelezettségvállalás nélkül (néhány tucat) rendezett ügyek, mivel ezek értékének a megállapítása értelemszerűen nem történt meg.

 

Az egyházi ingatlanrendezési folyamat következtében több ezer hitéleti és közcélú ingatlanhoz jutottak az egyházak, s ez hozzájárult a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásának jogának intézményi oldalról  történő biztosításához Magyarországon.

 

Ugyanakkor az egyházfinanszírozási törvény egyébként is lehetővé teszi a kormány számára, hogy az egyházakat közcélú tevékenységük folytatásához szükséges ingatlan megszerzéséhez segítse. Ez elsődlegesen természetesen azokra az egyházakra vonatkozik, amelyek 1948 előtt vagy nem rendelkeztek ingatlannal, vagy nem is léteztek, a vonatkozó törvényi előírás azonban – elvi szinten - igyekszik megteremteni számukra is az esélyegyenlőséget (Más kérdés, hogy a 2003-as 50 millió Ft költségvetési előirányzat erre nem ad széleskörű lehetőséget).

 

 

 

Fenkl Róbert

 

Többről van szó, vagy csak pénzről?!

 

Nem kétséges, ha egyház-finanszírozás a téma – maga a kifejezés is elrettentő, helytelen, de sajnos némi realitást tükröz – akkor elsősorban mégiscsak a pénzről van szó. De csak egy keveset mélyebbre ásva nyilvánvalóvá válik, hogy ebben a kérdésben állam és egyház, társadalom és egyház kapcsolatrendszerének alapvető kérdései tükröződnek. A kapcsolatrendszer az alap, a finanszírozás a következmény. Elvi alapvetés nélkül túlzottan is pragmatikus kérdéssé, ami még rosszabb a politika eszközévé válik az egyház-finanszírozás.

Elsősorban – remélve, hogy sikerül elkerülni mindenfajta félreértést - le kell szögezni, hogy optimális estben nem is merülne fel témaként az egyház finanszírozás. Az egyház vagyonából, illetve a hozzákötődők támogatásából valósítaná meg feladatai finanszírozását. Ez jelentené azt a teljes szabadságot és függetlenséget, amelyet a 90-es IV. törvény előír. E sarkalatos törvény, lelkiismereti és vallásszabadságról intézkedő törvény értékét mutatja, hogy

eddig nem módosították; kilencven százalékig, – ez igen magas arány – megfelelt az igényeknek. Ebből is következett az egyházak úgynevezett közszolgálati funkciójának normatív finanszírozása. Ez azt jelenti, ha az egyházak közfeladatot látnak el, vállalnak át – oktatásban, szociális szférában, egészségügyben –, akkor az állami, önkormányzati intézményekkel egyenrangú finanszírozás illeti meg őket. Ennek igazságait, jogosságát társadalmi közmegegyezés kíséri. Valójában, ideális esetben, erre sem lenne szükség, mert még ez az indokoltnak tekinthető finanszírozás is óhatatlanul függőséget jelent. A rendszerváltozást követően fel is merült az egyházak vagyonhoz juttatása – nem feltétlenül a teljes reprivatizáció révén –, hogy azután ezzel gazdálkodva azt is eldönthessék, mennyi iskolát, kórházat, szociális intézményt működtetnek. Végül is erre nem volt lehetőség, ezért volt evidens a normatív finanszírozás a közfeladatok átvállalásakor, de így is megmaradt a nagy kérdés: milyen további finanszírozás illeti meg az egyházakat és miért? Itt is elválik a mintegy szakmai és az erkölcsi-pénzügyi válasz. Mind a közszolgálati feladatok, mind az egyházak egyéb tevékenységének a támogatását az eziránt megnyilvánuló társadalmi igény indokolja szakmailag. Ami az erkölcsi-pénzügyi indoklást illeti az abból adódik, hogy az egyházakat az ancient regime, a szocialista rendszer megfosztotta vagyonuktól. A 91-es XXXII. törvény, mely a volt egyházi ingatlanok tulajdonrendezéséről intézkedik, csak részben nyújtott kárpótlást. Az ingatlanok visszaadásakor két alapvető feltételnek kellett teljesülnie: az egykori egyházi ingatlannak állami, önkormányzati tulajdonban kellett lennie és az egyháznak meg kellett jelölnie azt a funkciót, amire visszakéri. Tehát éppenséggel kizárta a törvény a vagyon gyarapodást, legfeljebb a pénzbeni kárpótlás lehetősége mutatott szerény módon ebbe az irányba. A dolgok bonyolultságát, egyben politikai függőségét mutatja, hogy 1998 óta az ingatlanrendezés is közvetlenül összekapcsolódott az évenkénti finanszírozással.

 

A legkényesebb kérdés ugyanis az úgynevezett hitéleti támogatás címén a költségvetésben az egyházak számára biztosított összeg. A „hitéleti támogatás” kifejezés önmagában sem szerencsés, bár valamilyen nevet kell adni a gyereknek és feltehetőleg kerülni akarták az „egyházi támogatás” kifejezést. Nagyobb baj azonban, ha teljesen kormányfüggő illetve politikai alku függő a finanszírozás. Ezt lényegében minden politikai, illetve egyházi szereplő belátta, elfogadta, így azután megindultak a törekvések az irányban, hogy automatizmusok váljanak meghatározóvá.

 

Ilyen az úgynevezett egy százalékos rendszer, amikor az adózók, adójuk egy százalékát felajánlhatják valamelyik egyháznak. A másik csatorna az úgynevezett járadékrendszer bevezetése volt, az 1998-ban megkötött Vatikáni Szerződés értelmében. Az egyházak, vissza nem kért egykori ingatlanjainak értéke alapján járadékalapot hozhatnak létre, mely összeg 4,5, majd 5 százalékát évente a költségvetés kifizeti. Az 1998-as kormányváltást követően gyakorlattá vált, hogy a kormány a járadékösszeget kiegészíti, azaz megmaradt a szubjektív elem. Ugyancsak megmaradt az egyházi műemlékek, egyéb épületek felújításához, rekonstrukciójához szükséges összeggel kapcsolatos évenkénti alku.

 

Mindez nem nevezhető ideálisnak, markáns egyházi függőség veszélyét jelenti, bármennyire elismerendő, hogy a rendszerváltozást követően valamennyi kormány egyenrangú partnerként kezelte az egyházakat.

 

Az eddigiekből azonban az következik, hogy az egyházak anyagi eszközeinek mintegy nyolcvan százaléka származik állami forrásból. Ez semmiképpen sem tekinthető kedvezőnek, de úgy látszik, hogy még hosszabb ideig nincs más lehetőség. Mindenesetre az automatizmusok felé való haladás lehetne az elsődleges cél. A tét ugyanis rendkívüli. Ennek érzékeltetésére elég megemlíteni, hogy a szocialista diktatúra módszere volt az egyházak anyagi függetlenségének a felszámolása, vagyonának államosítása és az egyház-finanszírozás állami megvalósítása. Ez garantálta az egyházak függőségét, alig kellett más eszközökhöz folyamodni. Jellemzően 1950-et követően, majd 1958 után már az egyházak elit rétegét alig érintették kényszerítő eszközök. Egész más törvényi háttérrel, egész más társadalmi környezetben és természetesen egész más volumenben, de mégis – bármennyire szomorú a párhuzam – a lényegét illetően megmaradt, – kényszerpályaként, de minden romboló hatásával együtt – az egyházak anyagi függősége a politikától.

 

A gondok mélységét mutatta, hogy az egyházhoz kötődő csoportok közül is sokakat negatívan érintett a legutóbbi kormányváltást követően kirobbant vita. Az állam ugyanis már korábban vállalta, hogy miután az egy százalékos rendszerben kiderült, hogy csak mintegy az adózó állampolgárok egyharmada él a felajánlás lehetőségével, az állam ezt az összeget fokozatosan felemeli a felajánlások arányában odaadva a teljes egy százalékot. 2004-ben ez már 0,9%, a korábbi kormány azonban a 2001-2002-es két éves költségvetési törvényben úgy határozott, hogy 2003-tól nem a felajánlások, hanem a népszámlálási adatok arányában eszközli a kiegészítést. Ez kedvezett a két legnagyobb egyháznak, ugyanakkor ellentétes volt a népszámlálással kapcsolatos korábbi tájékoztatással. Eszerint ugyanis egyrészt a vallási hovatartozás megjelölése nem volt kötelező, másrészt fokozatosan deklarálták, hogy a népszámlálási adatokat nem használják fel ezekre a célokra.

 

A törvény megszületésekor a kedvezőtlenül érintett egyházak nem tiltakoztak, nyilván nem tudva előre, hogy változik-e 2002-ben a kormány. Amikor azután az új kormány nyilvánvalóvá tette, hogy az eredeti koncepciót kívánja követni, óriási politikai vita keletkezett. Ebben szomorúan szembesülhetett a társadalom az egyházak pénzhez fűződő viszonyáról. Az ügy politikai megoldása is jellemző viszonyainkra. Minden egyház a számára kedvezőbb számítás alapján kapta a kiegészítést. Tehát a pénzzel oldották meg a problémát, ami azt jelentette, hogy a költségvetés állta a két nagy egyháznak kifizetendő többletköltséget.

 

Minimális igény, hogy legalább a gondok korrekt elemzéséig, a megoldandó problémák megfogalmazásáig jussunk el. Ennek igyekeztem eleget tenni.

 

 

 

 

 


[1][1][1] Lsd. pl.  a.) 1991. őszén Németh Géza református lelkész sajtóhadjáratot indít az un. „destruktív szekták” ellen. Vizsgálódás nélkül, pusztán a sajtóhírekre alapozva a Magyar Országgyűlés 1993. március 13-án „destruktívnak” nyilvánított négy bejegyzett vallási közösséget.

  b.) Nem sokkal később megkezdődik az 1990./IV. évi törvény módosító javaslatának a vitája, mely szerint csak a 100 éves történelmi múlttal vagy 10.000 fős taglétszámmal rendelkező egyházak nyerhetnek bejegyzést. A törvénymódosítási javaslatot a hazai és a nemzetközi közvélemény, valamint az ellenzék nyomására Parlament néhány hónap múlva elvetette.

  c.) A 90/IV. évi törvény módosítására újabb (meghiúsult) kísérlet 2001-ben történt.   

[2][2][2] Lsd. pl. a.) Az 1996. évi I. A rádiózásról és a televíziózásról szóló, jelenleg is hatályos törvény (a kuratóriumi helyek elosztása kapcsán). 

   b.) Az 1992. évi LXXIV. az általános forgalmi adóról szóló törvény 2000. évi módosítása, mely szerint csak a 100 éves múlttal vagy adófizetők egy százalékának támogatásával (kb. 400.000 fő) rendelkező egyházak élhetnének ÁFA-visszaigénylési lehetőséggel a közszolgálati munkájuk után. A törvény hatályon kívül helyezése érdekében  tíz egyház az Alkotmánybírósághoz fordult, de mielőtt a döntés megszületett volna, 2001-ben a Parlament hatályon kívül helyezte.

   c.) A 2001. évi törvény 74.§. 153. bekezdése,  mely szerint az 1997-től élő gyakorlatot megváltoztatva az  állampolgárok által az egyházak számára felajánlott adó-1% állami kiegészítése nem a rendelkező  állampolgárok aránya, hanem a népszámlálási adatok figyelembe vételével történne.

[3][3][3] Magyar Hírlap, 2001. december 13., csütörtök

[4][4][4] 2001. évi LXXIV. törvény 153.§.

[5][5][5] Népszava, 2001. október 2., kedd

[6][6][6] Népszabadság, szeptember 11., kedd

[7][7][7] Népszava, 2001. november 5.

[8][8][8] Az aláírók: Közéleti személyiségek: B. Gáspár Judit pszichológus, Bulkai Tamás szervező mérnök, Bulkainé Ádámosi Margit mérnök, Balassa Péter esztéta, Endreffy Zoltán filozófus, Fridli Judit szociológus, Gábor György vallásfilozófus, Hanti Vilmos pedagógus, Hay András újságíró, Kenedi János kritikus, Kis János filozófus, Manherz Károlynyelvész, Márton László író, Pécsi Vera közgazdász, Révész Sándor újságíró, Sajó András jogász,  Sándor Róbert, jogász, Sonkoly Gábor történész, Szent-Iványi Ilona unitárius lelkész, emberi jogi szakértő Vekerdy Tamás pszichológus. Civil és emberjogi szervezetek:Human Rights Without Frontiers (Emberi Jogok Határok Nélkül),  International Assotiation for Religious Freedom (Nemzetközi Vallásszabadsági Társaság), Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, Otthont Magyarországból Összefogás, Társaság a Szabadságjogokért . Egyházak, vallásfelekezetek: Isten Egyháza,  

Keresztény Advent Közösség, Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet, Olajfák Gyülekezete, Teljes Evangéliumi Keresztyén Közösség MAHANAIM Gyülekezet, Üdvhadsereg Szabadegyház-Magyarország ,  Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség. A többi 8 magyarországi buddhista egyház szintén egyetértett a levélben foglaltakkal, külön nyilatkozatukat juttatta el az illetékeseknek.

[9][9][9] A delegáció tagjai Szent-Iványi Ilona protestáns lelkész, emberi jogi szakértő, Gábor György vallásfilozófus, Sonkoly Gábor történész és Danka Krisztina Krisna-hívő lelkész voltak.

[10][10][10] Heves vita a kormány és a klérus között, Népszava 2002. dec. 3., Egyházügyi csatabárd, Népszabadság, 2002. december 4.

[11][11][11] Ellenzéki kiállás a katolikusokért, Magyar Nemzet, 2002. december 5.

[12][12][12] Gál J. Zoltán kormányszóvivő sajtóközleménye, Budapest, 2002. december 02.

[13][13][13] Evangélikusok a hitéleti támogatásról, Népszabadság, 2002. november 20.

[14][14][14] Pl. Alfred Aigus az angliai Westminster Interfaith igazgatója, Brian Bocking a Londoni Egyetem Vallástudományi Tanszékének vezetője, Andrew Clark az International Assotiation for Religious Freedom főtitkára, D. Baboolal, a Durban-Westville Egyetem professzora, Naredh Singh, a Dél-Afrikai Köztársaság Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztere.

[15][15][15] Early Day Motion 18, RELIGIOUS DISCRIMINATION IN HUNGARY      13.11.02

Dismore/Andrew

That this House condemns the continuation of religious discrimination and violations of human rights in Hungary, most recently through the instruction of Law LXXXIV, 2001 (PA153); believes this law violates the principle of freedom of conscience and religion and discriminates against minority religions in Hungary; notes that Hungary's treatment of minority religions less favourably than larger or longer established religions has been condemned by international organisations and the US State Department; deplores the introduction of this law and urges the Government in Hungary to ensure its immediate repeal; believes this law to be incompatible with membership of the European Union; and calls on Her Majesty's Government to make urgent representations to Hungary to repeal this law before a final decision is taken at Copenhagen on Hungary's application to accede to the European Union.

[16][16][16] Strassbourg, Nov. 20., A beszélgetés tartalmáról Pat Cox beleegyezésével  2002. november 25-én a a megbeszélésen jelen lévő Danka Krisztina a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége szóvivője sajtónyilatkozatot adott ki.

[17][17][17] Act 1990/IV entitled "Religious Institutions and Freedom of Conscience and Religion" is a cornerstone in the 1989 regime change in Hungary. Based upon the Declaration of Human and Civil Rights, and the separation of the Church and the State as guaranteed by the Hungarian constitution, law 1990/IV emphasises the equality of all Hungarians, regardless of their world-views. It sets forth equal rights and equal obligations for all religious organisations and directs that the disbursement of government funds to religious organisations and directs that the disbursement of government funds to religious institutions must be objective.

              Last year, the previous Hungarian government introduced law 2001/LXXIV (PA 153). The law proposed a new way to disburse funds to religious organisations - one that replaced the annual voluntary declaration of taxpayers, by ambiguous statistics derived from a recent and controversial census.

              This law is allegedly unconstitutional, it discriminates against 98% of religious organisations and it contravenes the spirit of Act 1990/IV.

              1. Does the Commission believe Act 1990/IV reflects the EU´s concern for human rights and religious freedom?

              2. Does the Commission consider law 2001/LXXIV (PA 153) to be in conformity with the EU's concern for human rights and religious freedom?

3. Would the Commission urge the Hungarian Government to repeal law 2001/LXXIV (PA 153) before it takes effect on 1 January 2003? Would the Commission encourage the Hungarian government to remain faithful to the ideals of Act 1990/IV, which could serve as a model legislation for other member states.

[18][18][18] „To avoid any possible ambiguity, the Government has decided to maintain the church financing regime of 1997, through an amendment annuling article 153 adopted in 2001. The Commission welcomes this modification that will enter into force in January 2003, following the Hungarian Parliament’s vote in December 2002.” Günther Verheugen, 2003. január 21., E-3416/02EN, E-3459/02EN.