Nyílt levél Balog Zoltánhoz
Tisztelt Barátom!
Jó ideje annak, hogy szót váltottunk
egymással. Utoljára talán a ’90-es évek elején. Ennek részletezésébe azonban most
nem bonyolódnék bele. Az alábbiak talán erről is elmondanak egyet s mást. Azt
azért megemlítem, hogy abban az időben jól együttműködtünk a Fodor Gábor vezette fideszes
egyházpolitikai kollégiumban (lelkesedve pl. a Magyar Narancs „Cápalátogatás”
szalagcímmel megjelenő számáért), vagy az Egyház és Világ, a hazai
protestantizmus második világháború óta valószínűleg egyetlen liberális
hangütésű lapjának szerkesztésében. Az idők azonban változnak, és amint
közszerepléseidből kivehető, Te pedig (Új) Kijelentést vettél. És ez fontos!
Máskülönben ugyanis Te, a homo moralis, aligha tennéd
azt, amit teszel, és ami miatt most e sorokat itt megfogalmazom. (Arról
ugyancsak érintőlegesen, hogy egykor Te voltál talán a leghatározottabb szorgalmazója
közöttünk az egyházi vezetők átvilágításának. Új Kijelentésed vétele óta viszont
ez más előjelet kapott, és ma már inkább az állambiztonság papi lakájainak történelmi
átmentésében érdekeltek oldalán vagy látható.)
Erkölcseiddel tehát semmi bajom. A kijelentések
egyéként is és természetüknél fogva morálindifferensek,
és a bennük szót kérő transzcendenciában horgonyzó identitás sem képezheti ilyenféle
vélekedések tárgyát. Olyan ez, mint a holdkórosság. Jahwe
vagy Baál, Isten vagy a Csodaszarvas egyre megy,
hiszen ontológiai legitimitásuk feltétlen. Ismeri ezt a Szentírás is: „Mert
minden nép a maga istenének nevében jár, és mi is a mi Urunk Istenünk nevében
járunk örökön örökké.” (Mikeás 4,5.)
Attól persze, hogy Kijelentésed van, az még nem aggály nélküli. A dilemmát e Kijelentés tartalmi szerkezete és a belőle fakadó konzekvenciák jelentik. Mire gondolok?
Az olyan esetek hosszú sorát, mint mondjuk krisztuskufár Semjén Zsolttal való tejtestvéri elköteleződésedet, hagyjuk is, és a kötelező rövidség céljából maradjunk a végénél, a magyar demokrácia őszi elcsőcselékülésének heteinél. Avagy, Hozzád közelálló terminológiával, a rendszerváltás utáni rákfenéink Őszöd utáni állapotainál.
Nos, Őszöd óta két olyan helyen láttalak, és olyan környezetben, ahol recsegtek a kőtáblák. Az egyik „a” tér volt, ahol a világtörténelem legmocskosabb indulatai is felszínre gyűrődtek, és ezeken Te nem csak nem ütköztél meg, de jól is érezted ott magad, és lelkészi identitásod (amit egyébként igyekeztél elrejteni) súlyával „megszentelő” nyomatékot adtál a hömpölygő indulatoknak. Nem feszélyezett a templomnak csúfolt szittyasátorféleség sem, amelynek feliratain még tizenöt éves – theológiával egyelőre csak a maga módján foglalkozó – lányom is alaposan megbotránkozott. Kétszer is jártál ott. Először a civilizáción kívülről odahordott, Árpád sávos suhogókkal díszített „felelősök fala” nevű proskripciós gyűlöletparádé árnyékában, majd nem sokkal ezután (október 6-án) azon tízezrek társaságában, akik maguk is hitték vagy eltűrték felebarátaid egy csoportjának listára vett szidalmazását állítólagos zsidó származásuk miatt.
Hogy is eshetett ez meg, Felebarátom? Mert ha úgy fogalmaztál volna ott a Kossuthon (Te, aki ismered a félig és félig sem kimondott szavak súlyának titkát), hogy „Baarátaim, Élvtaarsaim!”, amit most mondani fogok, az még véletlenül sem szól azok felé, akik az Árpád sávos gazemberség jegyében szellőzködnek itt (hiszen természetesen szó sincs semmiféle vétlenül besározódott ősi magyar szimbólumról; a lelkes hungarománok azért választják az Árpád-sávot, mert a zsidólista szellemiségét sugalló lelkük a leginkább ebben a szimbólumban találja meg a gyilkos-szálasista táplálékot); vagy ha legalább jelezted volna szavaid megvonását az akasztásos és pogromízű kultúra hívei felé – nos, akkor még azt gondolnám, hogy én csak a másik oldalán járok a tágas Sínainak, de valahogy majd csak összefutunk. De nem, Te nem mondtad azt, hogy itt vagyok ugyan, de mint papi ember vagyok itt, és azért, hogy elmondjam: veletek együtt én is a zsidó Názáreti megváltottja vagyok, és legszorosabb kötelékeim ehhez a zsidóhoz láncolnak, aki a szeretet elkötelezettje volt és haláláig ragaszkodott népe leányaihoz és fiaihoz. Nem, Te ott nem tettél bizonyságot a megváltás és a békéltetés evangéliumáról, nem olvastál Bibliádból, hanem szörföztél a szennyben, önfeledt magabiztossággal.
Mondhatod persze, hogy neked sem volt könnyű ott, és hogy mennyire vigyáztál szavaid belső kiegyensúlyozottságára. Igen ám, de mit keresel akkor most e piszok egy másik forráshelyén. Tudod, a Magyar Demokratánál, amelynek legutóbbi számát éppen Te reklámozod, lendületes daliáddal a címlapon. Jó, a Kossuthra kizavart a Főnököd. De a Demokratához is?! Persze ki tudja? Hiszen nemde ő ajánlja híveinek e szellemi pissoir előfizetését, és nem ő alapozta-e meg a működését is állami közvagyonból? Ennél is többet mond azonban, hogy minden második lapszám címoldalára jut belőletek (2006-ban a számok több mint 55 %-ban), Fidesz-párttársakból valaki. Mellesleg, ezzel a képcsarnoknyi kompániával tartottál Te parlamenti évadnyitós frakció-istentiszteletet ősszel a Hold utcai református szenthelyen. Pokorni úr és Pálinkás úr pedig (volt orbanista kultuszminiszterek) a lap születésnapi zsúrján is ott ropták a táncot a neonáci szerkesztőséggel és annak szellemi holdudvarával. A Nemzetes úr (OVI) pedig előbb fővédnöke volt az egyik Demokrata-gálának, majd később a Bencsik Gárda aranyszablya díját is felmarkolhatta.
És íme, immár Te is odaértél! Meglelted
hazádat!? Betértél abba a szellemi boszorkánykonyhába,
amely bármely pillanatban kész lenne kazánba dobni a Sínai
Hegyi kijelentést! Felkéredzkedtél egy fórumra (vagy hagytad,
hogy felvegyenek, édesmindegy!), ahol mindennapos a nyílt
és kódolt zsidózás; ahol a Szentírást, a te Bibliádat is, világmegrontó zsidós
mételynek tekintik; ahol természetes Hitler, a Hitlerjugend
és a nácizmust védelmező nyilas gazemberség dicsőítése; ahol kötelező penzum a Soá relativizálása és
kétségbevonása; ahol a lap hátulján (a képeddel díszített számban is) és
könyvajánlóiban a Demokratát kiadó Magyar Ház Alapítvány könyvszolgálatát,
illetve a Szkítia Könyvesbolt hálózatot reklámozzák.
Mint tudod, e bűnbarlangok elsődleges kereskedelmi profilját az Isten- és
Krisztusellenes náci és rasszista, xenofób irodalom forgalmazása
adja. Tömegével lelhetők itt fel Bosnyák Zoltán, Adolf Hitler, Szálasi Ferenc, továbbá egyéb alvilági szerzők olykor
kifejezetten gyilkos ösztönöket élesztgető munkái. Keresztény lelkész számára külön
is „ajánlható” „művek” e trágyadombról (kivált így Karácsony tájékán) a „Magyar
Jézus”, vagy a „Jézus király, a pártus herceg” című kiadványok, amelyek Jézus
és üzenetének zsidós meghamisításáról, a bibliai Jézus-kép kártékony voltáról elmélkednek.
Te és ti pedig e szerzőket és műveik terjesztőit „kereszténynek”
és „nemzetinek” „hiszitek”. És amúgy mellesleg, Te vagy közben a parlament Emberi
Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának az elnöke. És amúgy, egyáltalán
nem mellékesen, egy kicsit sem szégyelled Magad? Te, aki pontosan tudod, hogy a
keresztény lelkészi hivatásod (ha még érdekel?!)
alapjánál álló hagyományban a kizárólagos centrum csak a Sínai
Istenének és Fiának, a Názáretben született zsidónak az evangéliumához való vertikális
elkötelezettség lehet, és hogy csak ebből az optikából szemlélhető minden más isten
munkássága is?
Afféle megrögzött baloldaliként értenélek
én persze felhevült plebejus igyekezetedben is. Ám én is
jártam „a” téren. No nem akkor, amikor ti is ott voltatok, hanem amidőn ti,
nyakkendős forradalmárok, árpasört és vörös bort szürcsölgettetek a TV előtt, vagy
éppen vérlázítóan erkölcstelen soraitokat irogattátok a húgyban és piszokban tocsogó
szerencsétleneknek arról (mint pl. a rémséges Pilhál György a Magyar Nemzetben), hogy „tartsatok ki, kedveseim, ott, a Kossuth téren! … Ha majd beáll a hideg, viszünk nektek paplant, takarót”.
Firkáltátok mindezt azoknak, akik kilóra megvett öntudatlansággal átvitték
nektek a „forradalmat” egyik délutántól a másikig, míglen aztán opportúnusnak nem találtátok használt áruként túladni
rajtuk.
És értenélek én nagy jogvédő
vehemenciádban is. Annál inkább, mert magam is egyetértek a
rendőri túlkapások elleni fellépéssel, mi több, úgy gondolom, hogy Budapest
rendőrfőkapitánya az ország és a magyar demokrácia szégyene (aki szemrebbenés
nélkül végighazudta a teljes nyilvánosságot azzal, hogy primitív utcai
botlásnak állította be, amikor néhány – mindegy, hogy hány –, önmagából kivetkőzött
szadista beosztottja nácik módjára vert és rugdosott fetrengő embereket), és úgy
vélem, hogy Gergényi úr helyén maradása semmi mást,
mint a magyar baloldal sajnálatos gyávaságának a rémisztő tükre. Te
azonban mintha valami más célból lihegnél. Te a jelenlegi kormányzatot
mint olyant próbálod meg rendőrállamnak beállítani (feledve, hogy mindig is a
jobboldal volt rendpárti, és pökhendien büszke arra, és különösen is Főnököd,
OVI járt ebben az élen, hogy az „ő rendőrségük” aztán határozottan letörne –
nem ám mint a tesze-tosza szoclibeké
– bármiféle alkotmányellenes garázdálkodást). Úgy magunk között (kilépve egy
röpke pillanatra a párt és a pénzecske diktálta mesefolyamból), ezt azért ugye
nem gondolod komolyan? És aztán, ami a legszebb! Mindezt előbb a talpig
antifasiszta Kőszeg Ferenchez dörgölődzve előadni (aki, Veled ellentétben, rohanvást
menekülne a másik oldalra, ha szembejönni látná a volt pártrovatos Bencsiket és bandáját), majd most pedig
egy tőről metszett kereszténygyalázó, neonáci lapban?
(Olvasom éppen, hogy a „Mélység és magasság” című kötetedet bemutató Orbán Viktor szerint a Fidesz ellenségei a keresztény értékrendet gyűlölik, és azt, hogy a Ti oldalatokon hangsúlyosan megjelent a keresztény értékrend nagyban köszönhető Neked. Miről is beszélünk? Miről is beszél ez az újdonász vallásvigéc?)
Hogy látod mindezt kedves Zoltán Felebarátom? Röviden azt, hogy szinonimái lehetnek-e egymásnak krisztológia és nacionologia, Kánaán és Etelköz?
Barátsággal
Majsai Tamás
Megjelent:
Népszabadság, 2007. január 5.