Vigyázat!

Borjú isten új szektát szült!

 

 

A szekták a vallásos élet esszenciális elemei. Ahol nincs szekta, ott valamiképpen a Lélek is exiliumban van.

 

A szekták üdvkínálata és misztériuma autentikus. Az exisztenciális feltétlenség kockázatával együtt is.

 

Vannak azonban ál- (vagy quasi) szekták. Ezek gyakori jellemzője, hogy üdvajánlatuk egydimenziós, materialisztikusan voluntarista és inkoherens (össze nem tartozó logikák eklektikus zagyvája).

 

Napjaink egyik gyakran előforduló quasi-szektája az Aranyborjú-szekta. Ebben az autentikus szektarianizmus spirituális misztériuma a kapitalizmus alapvetően racionális misztériumával ötvöződik, sőt, az előbbi elem nem szolgál mást, mint a másik valós tartalmi paramétereinek elkendőzését.

 

Fizess be például 50.000 Ft-ot egy marketingmisztériumjátékra azért, hogy meggazdagodj. Szervezz be titkos módszerekkel minél többeket, akik majd maguk is be fognak fizetni különféle összegeket hasonló blöffökre. (Hogy ezeken nem kapsz mást, mint a legrosszabb fizetés nélküli szektában, vallásos közösségben, azaz lelki megkönnyebbülést, leginkább azonban lelki malasztot pénz helyett, erőltetett-izzadságszagú önkitárulkozásokat, bizonyságtételnek álcázott majomkodásokat etc., arról már nem szól ige.)

 

Ha hatékonyan működsz, gazdag lehetsz. Arról azonban már nem értesülsz – noha a pénzvilág racionális logikájától elválaszthatatlan lenne –, hogy miként, milyen konkrét eredményekkel, kiken átgázolva és bennük milyen traumákat visszahagyva jutott el az a néhány (és a dolgok logikája szerint 10.000-ből ha egy!) kiválasztott a vágyott pénzügyi üdvösségre. Mint ahogy arról sem kapsz – a pénzvilág stílusjegyeivel kvadráns – információt, hogy te magad milyen sérülésekkel maradhatsz le – nagy valószínűséggel! – a Borjúban felcsillanó üdvösségről. Ad hominem: találkoztál-e csak egyszer is valakivel, aki a ködös semmibe regresszáló „megbízható embertől hallottam, hogy azt hallotta, hogy egy ugyancsak makulátlan személyiség miként hallott arról, hogy egy hozzá hasonlóan feddhetetlen atyafi Krőzus-sá lett” hangszerelésű eredetmítoszokon kívül felvázolta volna Neked a reménység szerint hozzád áramló pénzek pekuniáris és exisztenciális kockázatait, dokumentálta volna meggazdagodásának tényleges etapjait.

 

Aranyborjú-mennyország másik sajátja, hogy nem ismeri az üdv dinamikáját. A bukottak és alkalmatlanok nem adresszáltjai a kegyelemnek, nem célszemélyei e sajátos genezissel rendelkező „transzcendensnek” (lásd, ha ugyan nem tévedek, Reményik semmiség-elméletét). A struktúra merev és egyarcú. Vagy sikeres leszel, vagy nem. A nemleges esetnek nincs qualitása. A nemleges állapot maga a léttelenség, amelynek szubjektumára csak a hallgatás vár. Borjú Isten ugyanis a szimpátianélküliség élveteg istene. Egy szava van csak, amit azonban végeláthatatlanul repetál: Hiba! Hiba! Benned a hiba, aki nem váltál még kellően ropogós voluntaristává, nem tettél meg még mindent önmagad megváltásáért. Benned, aki nem szántál elég időt a „marketingre”, aki nem szakítottad el még magadat eléggé barátaidtól, munkahelyedtől, szívedhez közel álló közösségi kapcsolataidtól, aki nem áldoztál eleget a – csekélység, 10-20-30-40-50 etc. ezer forintos – önmegváltásfelkészítő bohóckodásokra, aki nem szerveztél be még elégséges számú rabszolgát (ezt hívják „hálózatépítés”-nek), akit nem szipolyozhattak ki még eléggé „üdvösségedért” való aggódásodban feltérképezett gyenge pontjaidon keresztül – röviden: aki még nem dolgozol elégséges hatékonysággal a piramis csúcsán henyélő heréid javára.

 

A szektás monetarizmus tisztátalan és illegitim eszközökkel operáló mákonya iránt vonzódók számára üdvdtriplikációs ajánlattal élek:

 

a)                      Ilyen-olyan jogcímeken befizetendő apportjaikat adják át nekem, és azonnal kamatozik: felét nyomban visszaadom.

b)                     Pénzük másik felét tényleges rászorultak segélyezésére fogom fordítani.

c)                     Értelmüket és reflexiós ösztöneiket zsibbasztó („leszedáló”) időrabló kutykuruttyok helyett valódi önépítő és racionális perspektívák mentén vállalható kereseti ténykedést folytathatnak.

 

Félreértések távoltartása végett megjegyzem, hogy gondolataimmal semmi közösséget nem vállalok a pénzt önmagában démonizáló jámborsággal. A pénz igenis fontos dolog, a kívánatos életminőség egyik gyakorlatilag nélkülözhetetlen eleme. (Tisztában vagyok azzal is, hogy a szektába csábítottak majd mindegyike fájdalmasan sanyarú élethelyzetén kíván javítani.) Kifogásom kizárólag a módszer és az eszközök ellen van. Az életkörülmények és az ezzel járó megrendült lelkiállapot javítására világos és racionális kereseti, vállalkozási konstrukciók, valamint pszichológusok, lelkigondozók és autentikus terápiás közegek hivatottak, mindegyik a saját kompetenciája alá tartozó eszközökkel, nem pedig spirituális megváltáselméleteket pénzzel ötvöző ezoterikus sarlatánságok.

 

Fenti vótum kibocsátását különösen is indokolja, hogy e kertek alatt grasszáló és immár belsőszobáinkba és kapcsolatainkba is becsorgó őrületről mindenki szemlesütve, sunnyogva mer csak beszélni főiskolánkon, és úgy véli, ezt az ügyet nem is illik bolygatni (ld. a „csoporttitok” quasi-szakrális terminus technikusát). Nem szólva arról, hírlik itt-ott, hogy ilyen-olyan erők (csak nem, mint a maffia?!) le is csaphatnak! Ezzel szemben megáll az Ige: Annakokáért ... amit fülbe súgtatok a rejtekházakban, azt a házak tetején fogják hirdetni.”

 

Budapest, 2002. október 23.

 

 

 

Majsai Tamás

theológus