Néhány tétel a hazugságról

Válasz Zolnay Jánosnak

 

Mindeddig nagyra becsült kollégámnak, Zolnay Jánosnak a Wesley János Lelkészképző Főiskola (WJLF) intézményi problémáiról írott expektorációját két okból is nehéz lenne válasz nélkül hagynom. Egyrészt, mert érdekes módon nála is a főiskola lelkész- és vallástanárképzése, egyházias-theológikus jellege áll az ízléstelenkedéssel vegyített fullánkos gonoszkodás célkeresztjében. Másrészt pedig azért, mert sorainak szinte egyetlen érdemi állítása sincs, amely nem merítené ki a hazugság, a hazug beállítás kritériumait. (Jobban kedvelvén azonban az eufémikus kifejezési formákat, hazugság helyett az alábbiakban valótlanságot fogok írni.)

 

1.) Valótlanság és gyalázkodásba illő az, amit Zolnay János a „mélyen hívő” világi hallgatóknak a főigazgató általi „irgalmatlan” „megimádkoztatásáról” előad. A sztalinista újságírás emlékeit idéző kleriko-horror egy valakiről vall: a mások legszemélyesebb titkait kéjesen és valóban „irgalmatlanul” szellőztető Zolnay Jánosról.

 

2.) Valótlanság, hogy a főigazgató azért beszélt halkan az évnyitó istentiszteleten, „hogy megfeszült figyelemre késztesse az amúgy is zaklatott diákokat.” Iványi Gábor, mint azt  Zolnay János is tudja, s mint utal is rá cikkében, karakterisztikusan halkan beszél. Zolnay János elfelejti ugyanakkor megemlíteni, hogy a hallgatók forrongó hangulatát az ő és tanártársai által napokon át folytatott hecckampány váltotta ki. (A zaklatottság valódi tartalmára fényt vetnek az évnyitón végbevitt randalírozást követő derűs akklamációk: „Most pedig irány a kocsma!”)

 

3.) Valótlanság az, hogy az évkezdet el lett volna halasztva. A tanév a főigazgató által megállapított időpontban menetrendszerűen elkezdődött.

 

4.) Valótlanság az, hogy a főigazgató bárkit is felmentett volna állásából a tanévkezdés előtt. Ilyen lépésre csak később került sor, elsősorban a meginduló oktatás bojkottálásában való közreműködésük kényszerében.

 

5.) Valótlanság az, hogy a főigazgató Szalai Júliának és Harmatta Jánosnak bármikor is felmondott volna. Mellesleg azt a bizonyos „mélyen hívő” találkozást is az a közlés zárta a főigazgató részéről, hogy előző napi beszélgetésük alapján reménykedik benne, Havas Gábor ígérete szerint gondoskodik a főiskoláról a tanévnyitón elhurcolt iratok visszaviteléről és megtartja tanári állását a főiskolán.

 

6.) Valótlanság és óvodai mesének sem igazán alkalmas álságos történet, hogy az SZDSZ és Demszky Gábor azért ment volna bele Iványi Gábor parlamenti képviselőségébe, hogy reparálhassák azt az adósságot, amelyet úgymond Iványi halmozott fel a Fővárosi Szociális Központ Intézményei addigi főigazgatójaként. Amennyiben Zolnay János ilyenről tud, terjessze elő dokumentumait.

 

7.) Valótlanság az, hogy a főigazgató által említett sírcsokor nem létezett. Kívülem számos más tanúja is van. A hozzá mellékelt lelketlen kísérőlevél ma is megvan. A címzett a iskolafenntartó egyház 72 éves elnöke volt.

 

8.) Valótlanság az, hogy a teológus és vallástanár szakok előadásai „egy komédia részei” lettek volna és bárkit is meg akartunk volna „etetni” azzal, hogy a levelező tagozatos hallgatóink jelen voltak a MAB-vizitáción. A hét elejére eső időpontot a MAB jelölte ki, s bennünket arra kért, gondoskodjunk róla, hogy tartassanak a látogatás érdemi lefolytatását lehetővé tévő előadások. Azok a levelezős hallgatók, akik ezt akceptálni tudták, jelen voltak. Az ügy talán ennél is komolyabb részét képezi, hogy ha már Zolnay János valóban azt feltételezi a MAB Látogató Bizottsága tagjairól, hogy ostobák, vagy korruptak lettek volna, akkor hogy egyeztethette össze oktatói lelkiismeretével e meggyőződése fél éven át történő titokban tartását? Végül egy apróság: „Álhallgató” az én órámon – cikkének tanúsága szerint – kizárólag Zolnay János lehetett.

 

9.) Valótlanság és merő képtelenség, hogy a főigazgató órája nem lett volna megtartva.

 

10.) Valótlanság, hogy amerikai látogatónk csak egy órán tartott hospitálást. Zolnay János maga is legalább két előadáson volt tolmácsa egy nap alatt. A tolmácsi etikát is többszörösen semmibe vevő inszinuációit McCouwn úr vizitációs jelentése mindenesetre egyértelműen cáfolja.

 

11.) Valótlanság, hogy a főiskolára húsz-harminc „hitéletis” hallgató járna. A jelen tanévben negyvennéggyel állunk tanulmányi jogviszonyban.

 

12.) Valótlanság, hogy a hallgatók csendben és méltósággal tüntettek volna. Az egész utcát teleüvöltő zenedarabok, a főiskolát és főigazgatót fumigáló szónoklataik és az intézményi kaput rugdosó megnyilvánulásaik legalábbis nem erre utaltak.

 

13.) Valótlanság az, ahogy Zolnay János a normatív támogatás ügyét beállítja. Attól, hogy valaki egy egyházi fenntartású iskola vezetője, nem kell hülyének is lennie. Igenis lehet például véleménye arról, ha a jól megfizetett tanárok külön dotációkat vesznek fel természetes feladataik némelyikének (pl. szakmai terepgyakorlatok előkészítése) ellátása fejében, vagy amidőn nem látja a kutatásra fordított pénzek eredményét.

 

14.) Valótlanság az, hogy Iványi Gábor bármikor is felkínálta volna a szak normatívával együtt való elvitelét. Ebben nem csak értelmi képessége és felelősségtudata akadályozta meg, de az is, hogy jogosítványa sem lett volna rá.

 

15.) Valótlanság, hogy Iványi Gábor már júniusban felkérte volna Nemes Juditot alternatív oktatói gárda szervezésére. Erre az évkezdés Zolnayék általi szabotálását tapasztalva csak szeptemberben került sor.

 

16.) Valótlanság az, hogy a diákok közül bárkinek is veszélyben lenne a diplomája, a fortiori, hogy bárkitől is „elvették” volna a diploma megszerzésének lehetőségét. Kétségtelen, mindazok, akik volt tanáraik szirénhangjai hatására tanulmányaik helyett bizonytalan képzési formák kialakításában való közreműködésre szentelik idejük derekasabb részét, nem is siettetik e tervük megvalósítását.

 

17.) Valótlanság az, hogy a főiskolán valamifajta olyan „ez a társaság” végzi jelenleg az oktatást, amelynek kezéből diplomát átvenni szégyen lenne. Illusztrációként csak annyit, hogy az előadók képesítési mutatói minden korábbinál magasabbak.

 

18.) Valótlanság, hogy a főiskolán a hallgatók vallási hovatartozása iránt bárki is érdeklődött volna a sugalmazott értelemben. Faggatólagosan, vagy nyilvántartási céllal ezt még a lelkész szakon sem kérdezzük meg.

 

(19.) Hogy Balás István politikai és világnézeti hovatartozásának kutatgatásával mit is akar mondani Zolnay János, azt csak találgathatnám. Nem teszem. Megállapítom azonban, hogy a WJLF-en nem tartanánk kívánatosnak, ha az emberi kapcsolatok és együttműködések formális determinatívumok, biológiai jellemzők, vagy éppen szekértáborok olykor nagyon is átlátszó (bolsevista stílusra emlékeztető) kollektív egoizmusának jegyében strukturálódnának. Meggyőződésünk, hogy az oktatás dialektikus processzusa annál termékenyebb, mennél jobban integrálja az egyéni meggyőződések, hitek, ízlések legváltozatosabb képviselőt. Ennek jegyében senkinél sem vizsgáljuk a személyiségi jogok körébe tartozó adatokat. Eklatáns példája ennek éppen maga Zolnay János is. Balás Istvánt illetően mindazonáltal közölhetem, hogy hozzá fűződő kapcsolatunk nem újkeletű. Annak idején a kevesek bátorságával védte a főiskolát fenntartó egyházi közösség rendőrileg és közigazgatásilag üldözött tagjait.

 

(20.) A megkergült hangulatban ideig-óráig kölcsönösen előfordultak és előfordulhattak kevéssé szerencsés megnyilvánulások. A számítástechnika-tanár inkulpált kijelentéséről én mindenesetre egészen másként értesültem. Nem tudván ugyanakkor a történteket hitelt érdemlően is rekonstruálni, egyet tehetek: a Főiskolai Tanács és a magam nevében coram deo et publice megkövetem az esetlegesen megbántottakat. Megjegyzem, a fejlemények része volt az is, s Zolnay János cikke erről már nem szól, hogy a hektikus állapot előidézéséből ő és szövetségesei milyen állhatatos módon vették ki részüket; hogy miként álltak mögötte azoknak a hallgatói megnyilatkozásoknak, amelyek köztiszteletben álló, kiváló képességű tanárokat próbáltak megalázni szakmai és emberi minőségükben.

 

Majsai Tamás

a WJLF szakvezetője, a Főiskolai Tanács tagja

 

 

Megjelent:

 
Élet és Irodalom, XLIII. évf., 46. szám, 1999. november 19.

http://www.es.hu/old/9946/visszhang.htm

 

 

Előzmények:

 

Hit - tan? Horváth Margit riportja

Élet és Irodalom, XLIII. évf., 38. szám, 1999. szeptember.

http://www.es.hu/old/9938/riport.htm

 

Majsai Tamás: HAMM – bekaplak!

Élet és Irodalom, XLIII. évf., 42. szám, 1999. október 22.

http://www.es.hu/old/9942/visszhang.htm

 

Zolnay János: Hitélet a Dankó utcában

Élet és Irodalom, XLIII. évf., 43. szám, 1999. október 29.

http://www.es.hu/old/9943/visszhang.htm

 

Ludassy Mária: Hamm-feladtam

Élet és Irodalom, XLIII. évf., 43. szám, 1999. október 29.

http://www.es.hu/old/9943/visszhang.htm

 

Paskó Ildi: A Wesley-botrány

Élet és Irodalom, XLIII. évf., 45. szám, 1999. november 12.

http://www.es.hu/old/9945/visszhang.htm

 

Állásfoglalás

Élet és Irodalom, XLIII. évf., 45. szám, 1999. november 12.

http://www.es.hu/old/9945/visszhang.htm

 

Lásd még:

 

Lénárd Júlia: Miért kell sírni a Wesleyn?

Élet és Irodalom, XLIII. évf., 46. szám, 1999. november 19.

http://www.es.hu/old/9946/visszhang.htm