A rosszbeszédű püspök

 

Dr. (PhD) Beke Albert református egyháztag megalázó szégyenként élte meg (lásd április 6-i olvasói levelét a Népszabadságban), hogy a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöke, Bölcskei Gusztáv március 15-én tartott igehirdetésében egy szót sem ejtett az 1848-as eseményekről. Szomorúságát bűnt kiáltó váddá fokozza az a meggyőződése, hogy a püspök ezzel a hazafias nevelésben való feladatvállalás nagyszerű lehetőségét is elmulasztotta.

 

Nem hallottam a prédikációt. Amit azonban a Levélíró Bölcskei úr bűneként és mondanivalóban való hiányosságaként értékel, azt én – feltéve, hogy igaz, mert szinte elhinni is alig merem – református püspöknél régen látott erényként kívánnám méltatni.

 

Hosszú idő óta végre van tehát egy püspök, aki nem szégyelli a Krisztus evangéliumát, és vállalni meri annak akár rangos pillanatban való jelzését is, hogy „megáll az Istennek igéje” a maga lábán, minden nemzetieskedés nélkül. Akár március 15-én is. Végre van egy református püspök, aki tudatában van a keresztény igehirdetés és a hazafias népnevelés közötti esszenciális különbözőségnek, az egybemosásukra irányuló kísérletek súlyos egyházi-történelmi tehertételeinek; aki teológiai kultúrájánál fogva érzékeli, hogy komolyan veendő törésvonal áll fenn krisztológia és nacionológia között, Kánaán és Etelköz között, Isten országa és az evilági mennyországok között. Végre van egy református püspök, aki tisztában van vele, hogy a Krisztus egyháza akkor teszi a legtöbb jót közvetlen nemzeti környezete számára is, ha a rá figyelőket biblikusan identikus magatartásra orientálja és nem pedig a nacionális üdvbizonyosságot hirdeti számukra, avagy zamatosítja meg még némi keresztény körettel a már ebben boldogok lelkiállapotát.

 

Hogy ilyen irányú hiányérzet egyháztagok részéről egyáltalán felmerülhet, annak oka persze elsősorban az, hogy ebben az országban a keresztények (laikusok és klerikusok) zömének – teológiai-hitbeli gyökértelenség folytán – semmi mondanivalójuk nincs az evangéliumról, s így a minden utcasarkon hallható hazaffyaskodás kihangosításában fedezik fel egyházi szerepvállalásuk egyetlen lehetséges értelmét.

 

Bölcskei püspök katasztrófálisan rossz egyházi szónok, kesereg Dr.(PhD) Beke Albert. Nem tudom. Ám többek között Mózes és Pál apostol sem voltak az oráció virtuózai. (Mellesleg: „Nem beszédben áll az Istennek országa.” I. Kor. 4,20.) Rendelkeztek viszont e qualitással azok a jobb és baloldali nemzetieskedés jegyében prédikáló „nagy” püspökök – valójában az egyházi és országos deklasszálódást élen járó módon elősegítő emblematikus figurák (mint pl. Ravasz László vagy Bartha Tibor) –, akikre mindmáig heves nosztalgiával gondolnak a népegyházi kereszténykedés bizonyos köreiből.

 

Dr.(PhD) Beke Albert kritikája akár annak a jele is lehet, hogy a Magyarországi Református Egyház kifelé vett irányt jó fél évszázada tartó szerepzavarából. Mint ahogy erre utaló jel lehet az is, hogy a fent aposztrofált egyházvezérek nyomába lépni próbáló püspököt a minap választás útján fosztották meg attól a lehetőségtől, hogy Bölcskei püspök helyén hirdethesse delejes nemzetapokaliptikával átitatott gondolattalanságait és trikolórban öltöztetett szóvirágait az országos jelentőségű ünnepek alkalmával.

 

 

Majsai Tamás

teológus

 

Előzmények:

 

1. Beke Albert írása

 

Hiányérzet

 

Azért a Népszabadságban fejtem ki véleményem, mert a Reformátusok Lapja nem vol hajlandó közölni, noha mondandóm lényege a református egyházra tartozik. A visszautasítás is bizonyíték arra, hogy egyházunkban sajnos nincs demokrácia. Ha volna, akkor egy szimpla egyháztag is véleményt mondhatna a püspökrõl.

 

Meghallgattam március 14-én a Kos­suth rádióban dr. Bölcskei Gusztáv püspöknek, a zsinat lelkészi elnökének azt a prédikációját, amelyet Debrecenben, a Nagytemplomban mondott, és ­nagyon-nagyon szégyelltem magam. ­Azt már korábbi igehirdetéseibõl is szomorúan tapasztaltam, hogy Bölcskei püspök katasztrofálisan rossz egyházi szónok – na de ennyire rossz?! A prédikáció március 15-hez kapcsolódott, ezért is közvetített a rádió éppen Debrecenbõl és a Nagytemplomból. Hiszen már a kisiskolások is tudják, hogy a szabadságharcnak nagyon sok kapcsolata van a kollégiummal és a Nagytemplommal.

 

Bölcskei Gusztáv még csak utalást sem tett erre. Bölcskei Gusztáv is tudja – tudnia kell! –, hogy milyen óriási le­hetõséget jelent az, ha egy lelkész a rá­dión keresztül milliókhoz szólhat, különösen az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk alkalmából. De Bölcskei püspök ezzel a lehetõséggel sem élt. Pedig a hazafias nevelésre itt olyan kiváló esély adódott, amelyet kifejezetten bűn volt nem felhasználni. Nekem kifejezetten az volt a benyomásom: a püspöknek egyszerűen nincs mondani­valója.

 

Dr. (PhD) Beke Albert

irodalomtörténész és kritikus

 

2. Levélváltásom a reflexió megjelentetése ügyében a Népszabadság szerkesztőjével, Bossányi Katalinnal

 

A reflexiót Iványi Gábor közvetítésével küldtem meg 1999. április 20-án a szerkesztő asszoynak, akitől drótpostán az alábbi választ kaptam (az értelemszerű elírásokat soraiban javítottam):

 

Tisztelt Majsai Úr! Elolvastam cikkét, s – bármennyire is fájlalom – ezt nem kívánom közölni. Talán a Reformátusok Lapjában lenne a helye. Én korábbi levélírónknak is azt tanácsoltam, de állítása szerint nem közölték. Visszautasításomnak az az oka, hogy úgy gondolom, hogy egy olyan egyházi belügyről van szó, ami nem a mi hasábjainkra való. Hogy kinek tetszik egy prédikáció, kinek nem – ez akkor tarthat igényt egy politikai napilapban a megjelenésre, ha országos közügyet érint. Sajnálom, hogy az eredeti levél megjelent (kollégám szerkesztette, de persze a felelősség az enyém) és még egyszer nem szeretnék ilyen hibát elkövetni. Szíves megértését előre is köszönöm, s örülnék, ha más – közérdekübb - témában alkalmasint kifejtené véleményét. U. i.: Nem általában az egyházi témáktól zárkózom el, hanem az ilyen belterjes vitáktól. Szívesen fogadok olyan írást, amely például azzal foglalkozik, hogy mennyire politizálhatnak a papok, megengedhető-e hogy ifjabb Hegedűs Lóránt egy szélsőségesen jobboldali pártban tevékenykedik, avagy a szeged-csanádi püspök megnyilvánulásai vajh összeegyeztethetők-e a krisztusi szertettel.

Üdvözlettel Bossányi Katalin.

 

Válaszként a következő sorokat intéztem a Szerkesztő asszonyhoz:

 

Kedves Bossányi Katalin! Köszönöm szépen válaszát és fáradozását az üggyel kapcsolatban. Bár azt írtam, tudomásul fogom venni elutasító döntését is, mindazonáltal engedjen meg néhány igénytelen megjegyzést. Őszintén csodálom mindenekelőtt azt, hogyha már úgymond hibát követtek el (országos közüggyé tettek valamit, ami állítólag nem az), annak a reflexió szintjén természetes konzekvenciáját (ti. a reflexiót) már nem vállalják. Nem igazán vagyok képes belátni továbbá sem azt, hogy hol megtalált bölcsek köve birtokában tetszenek oly’ biztos kézzel országos jelentőségűnek nyilvánítani, illetve e rangtól távollévőnek klasszifikálni valamely témát, sem pedig azt, hogy miért ne lenne közügy az, ha az ország második legjelentősebb egyházának hierarchikus rangban első számú képviselőjét meglehetősen erőteljes (és szubjektív véleményem szerint otromba) támadás éri az ország legnagyobb példányszámú, mirabile dictu „legkedveltebb” napilapjában. Még kevésbé tudom azonban belátni, sőt, hogy teljesen őszinte legyek, némi felháborodást is kelt bennem, hogy miközben megengedhetőnek tartják egy politikai és közéleti szerepléseit tekintve alapvetően kifogástalan egyházi vezető sértegetését Lapjukban, nem érzik elemi erkölcsi kötelességüknek egy ilyen – legyen: – hiba helyrehozatalát legalább egy rövid reakció közlésével (ugyanakkor pedig engem arról biztosít, hogy két infám ecclesiae mellesleg unalomig ismert expektorációival kapcsolatos írás annál inkább érdekelné Önöket). Félre ne értsen! Mindezt nem a saját soraim melletti plaidoyer-ként írom. Közöljék máséit, vagy a saját jól látható bocsánatkérésüket! Egy magánlevélben bevallott „a felelősség az enyém” e vétségre (mert innentől kezdve az!) ugyanis csak kegyes frázis. Végül nem vagyok képes felfogni, hogy egy országos lap szerkesztői principiel miért 3-4 ízléstelen figura (Gyulay, Hegedűs + a cinkotai atyafi és Faddy úr) köré telepedve engednek csak teret az egyházi közélettel – mint tetszik, nem tetszik, országos közügyet is képező témakörrel – való foglalkozásra. Ráadásul ezekben is kizárólag azonos hangsúlyokra koncentrálva, és nem utolsó sorban azzal a mind inkább több mint gyanús látszattal megterhelve, hogy a lap számára e módon termelik újra a „kedveltető” témákat és segítik hozzá az illető urakat emelkedő népszerűségmutatókhoz. (Attól, hogy az ilyen és hasonló szerkesztőségi magatartást, hogy Lovas-közlésükről ne is szóljak, a panem et circenses iránt lelkesedő olvasók millióinak szerencsétlen rokonszenve honorálja, a mögötte álló szerkesztési etika még az marad, ami.) Végül, vajon inkább országos jelentőségű téma-e Gyulay úr egy-egy intellektuálisan alultáplált megnyilvánulása, amelyek quantum satis közlése alapján lapjukat a Nagyérdemű maholnap össze fogja téveszteni az Új Emberrel, mint az ország protestáns elitjének egy jelentős része álláspontját reprezentáló „Dr.(PhD)”-k széles körben – lásd, még a nagy „legkedveltebben” is!! – forgalomban lévő álláspontja. Azt pedig kimondottan is sajnálom, hogy nem sikerült észrevennie, a felkínált írásban, meglehet, kevésbé didaktikusan és nem a két felhozott „kedvencre” kihegyezve, de esszenciálisan arról is szó van, amelynek tematizálását máskülönben pártolni tetszene Lapjukban.

Barátsággal köszönti:

majsai tamás

 

Észrevételemre a Szerkesztő asszonytól nem érkezett válasz.